Élő Kolozsvári Rádió

Csepp a tengerben

A rádióban hallhatták, az újságban olvashatták, az online térben is szembejöhetett, hogy Kidében, a Kolozs megyei Szamosháton elbújó csöppnyi, magyar többségű falucskában gyűjtést szerveznek az egyedüli lábon maradt szalmafedeles ház tetőszerkezetének megmentésére.

Csepp a tengerben
2025 július 24, 09:00

Semmi sincs ingyen – a kereskedelmi audiovizuális médiában van egy íratlan szabály. Vagyis minden, amire egy icipicit is rá lehet fogni, hogy reklám, az csak akkor hangozhat el, ha fizetnek érte. A közszolgálati médiumoknál úgy általában, de a Kolozsvári Rádió esetén hangsúlyosan, ez másképpen működik. Mi nem reklámból élünk, a hónap végén az ügyvezető igazgató nem húz egy vonalat, és nem mondja azt, hogy ennyi és ennyi volt a hiány, tehát nincs fizetés, nincs működési költség, veszélyben a rádió léte. Nekünk, ha szűkösen is, de az állami költségvetésből, vagyis a hallgatóink adójából a minimumra mindig futja. Ezért megengedhetjük magunkat azt, hogy feltörekvő, kezdő vállalkozásokat, jó ötleteket, közösségi törekvéseket bemutassunk, ismertessünk a széles nyilvánossággal, ezáltal is adva nekik egy plusz esélyt a növekedéshez, a megerősödéshez, a megvalósításhoz. Tisztában vagyunk azzal, hogy ha pénzt kérnénk, akkor nem lenne miből kifizetni. Tudjuk, hogy nem elsősorban egy személyt, hanem egy ügyet támogatunk.

Hasonló a helyzet a különböző szociális esetekkel, ahol egy-egy beteg gyermek gyógyítására gyűjtenek, vagy olyan egyesületek keresnek meg minket, amelyek valamilyen szempontból hátrányos társadalmi rétegeken próbálnak segíteni. És mi ezekbe gondolkodás nélkül beleállunk, felkaroljuk őket, mert tudjuk, hogy jót teszünk. Nem akarjuk pénzre lefordítani egy gyerek gyógyulását, egy gyógymód alkalmazását.

És ugyanígy járunk el egy-egy közösségi üggyel is. Fogalmazhatok úgy is, hogy magyar üggyel. Minden, ami az anyanyelvű oktatáshoz köthető, például, ami rávezeti a családokat, gyerekeket, hogy magyar nyelvű iskolát válasszanak, azt nálunk, a Kolozsvári Rádióban nulladik prioritásként kezeljük. Ugyanez a helyzet mindennel, ami az erdélyi magyar kultúrához, a művészetekhez, vagy a történelmi magyar egyházakhoz kötődik.

A rádióban hallhatták, az újságban olvashatták, az online térben is szembejöhetett, hogy Kidében, a Kolozs megyei Szamosháton elbújó csöppnyi, magyar többségű falucskában gyűjtést szerveznek az egyedüli lábon maradt szalmafedeles ház tetőszerkezetének megmentésére. 10 lej, 20 lej, vagy akár egy nagyobbacska összeg átutalása egy cseppnek tűnik, de a tenger is milliónyi cseppből áll. Egy ilyen kis épület ügye szintén egy cseppnek tűnik, abban a mozaikképben, ami az erdélyi magyar közösséget jelképezi, de a helyieknek, a kideieknek most ez a legfontosabb. A szükséges összeg mintegy 15000 euró, ennek a fele már megvan. Szerkesztőként egy dolgot megígérhetek: riportermagnóval a kezünkben, ott leszünk a munkálat felavatásán. Kidei lakosként pedig tudom, hogy a helyi közösség minden lejért hálás.

Kikapcsolunk…
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 július 272026 július 27, 12:47

Kikapcsolunk…

Néha akaratunk ellenére történik, amikor lemerül a telefon. Tudom, a hordozható, külső akkumulátorok világában ez már sci-fi-be illő...

Kikapcsolunk…
Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 15:13

Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr

Árpád már harminc éve dolgozik a Kolozsvári Közszállítási Vállalatnál, korábban a 43-as és a 30-as buszokat is vezette. Egy ideje az...

Ismeretlen ismerősünk: Árpád, a buszsofőr
Politikai válságok helyett diktatúra?
Kanapéfilozófia hétfő, 2026 július 202026 július 20, 17:26

Politikai válságok helyett diktatúra?

Egy nemrég megjelent szociológiai felmérés szerint a 18 és 34 év közötti romániai fiatalok 41 százaléka elfogadna egy diktatúrát. Ez 10...

Politikai válságok helyett diktatúra?
Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 15:07

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból

A Refo Café három éve nyitotta meg kapuit a Bocskai/Avram Iancu téren, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületében. Úgy is...

Ismeretlen ismerősünk: Bogi és Boti a Refo Caféból
Kanapéfilozófia kedd, 2026 július 142026 július 14, 13:27

Felüljünk-e?

Az ügyvivő szállításügyi miniszter ugyanis eddig nem tudta, hogy nem működik a klíma-berendezés a vonatokon. Ő úgy tudta, az kötelező...

Felüljünk-e?
Kanapéfilozófia szerda, 2026 július 82026 július 8, 13:39

Képernyőmentés

Nem égetünk újságot. Akkor sem, ha hazudik. Ezt a címet adta egy szösszenetének a Magyar Narancs 2016 októberében, amikor a Népszabadság...

Képernyőmentés
Kanapéfilozófia csütörtök, 2026 július 22026 július 2, 15:04

Ismeretlen ismerősünk: a két Orsi a Magam Pékműhelyből

A Magam Pékműhelyben, amelyet 2024 őszén indított Bíró Sára, természetes és minőségi alapanyagokból készült kenyereket és egyéb...

Ismeretlen ismerősünk: a két Orsi a Magam Pékműhelyből
Kanapéfilozófia szerda, 2026 július 12026 július 1, 15:17

Egy miniszteri nyilatkozatról

Érdeklődéssel vártam, várom az új magyar kormány viszonyulását a határon túli magyarokhoz. Persze, tudom, nem kell türelmetlennek lenni,...

Egy miniszteri nyilatkozatról