Élő Kolozsvári Rádió

Előfizetéses életünk

Egy könyvről szólt volna ez a szöveg, de azt a 99 centet sem éri meg, amennyiért előfizettem rá, úgyhogy az előfizetésekről szól.

Előfizetéses életünk
2025 április 4, 11:12

Ezt a szöveget eredetileg Az aratás hajnala, Sunrise on the Reaping című, új Hunger Games-könyvről szerettem volna írni. Március közepén jelent meg, és nagyon vártam, így nem sokkal később el is kezdtem keresgélni, hogy honnan szerezhetném meg, és szembejött egy kihagyhatatlan ajánlat: Audible-előfizetéssel 99 cent a hangoskönyv, emellett maga az előfizetés is havi 99 cent az első három hónapban. Feliratkoztam, megvettem, és elkezdtem hallgatni.

Sajnos nagyon gyorsan kiderült, hogy a könyv bűnrossz, és ha arról szeretnék beszélni, hogy miért bűnrossz, nem lenne elég ez a pár perces rovat. Úgyhogy egy másik dologról lesz szó, ami szintén bosszant: az előfizetések elszabadult gyakorlatáról.

Az előbb említett Audible üzleti modellje az egyik legjobb példa arra, hogy mi a baj mostanság a feliratkozásokkal. Az Amazonhoz tartozó szolgáltatásért ugyanis úgy kell havidíjat fizetni, hogy azért gyakorlatilag semmit nem kap az ember, illetve egy kreditet, amellyel azonban nem hallgathat meg bármilyen hangoskönyvet, csak bizonyosakat, amelyek pontosan egy kreditbe kerülnek. A friss vagy népszerű könyvekért általában további kemény pénzeket kell fizetni, ezért is volt kivételesen jó ajánlat most az egy dollár – persze, nyilván az új előfizetőket próbálják bevonzani így, ebben sincs semmi újdonság.

Most befejezem ezt a könyvet, majd keresek további kettőt, de a három hónap elteltével biztosan lemondom az előfizetést, mivel havi nyolc dollárra fog emelkedni. Önmagában ez még mindig nem óriási összeg egy hangoskönyvért, viszont a probléma a szolgáltatás lényegében van: ez a könyv sosem lesz az enyém. Nem lehet letölteni, nem tudom újrahallgatni, miután megszűnik az előfizetésem, csupán arra vagyok jogosult, hogy az Audible felületén hozzáférhetek, amíg folyamatosan fizetek. Ugyanez a helyzet a streamingszolgáltatókkal, legyen szó filmről vagy zenéről, illetve az online sajtóval is, ahol a legtöbb lapban most már bizonyos cikkek csak az előfizetők számára olvashatók, de csak addig, amíg előfizetők.

Nyilván, minden a digitális kor beköszöntével alakult így, és bár nem tűntek el egészen a mostanra hagyományosnak mondható hordozók, a kényelem és a hozzáférhetőség miatt kisebb rájuk a kereslet.

Meg lehet venni cédén a hangoskönyvet, ha azt szeretnénk, hogy fizikai formátumban is megmaradjon, de ez, ami engem érdekelt, jelenleg 45 dollárért rendelhető a kiadótól. Arról nem is beszélve, hogy nem is tudnám meghallgatni, mert már nincs egy CD-lejátszó sem a házban. A filmek többségét megvehetnénk DVD-n, de minek, amikor egy kattintásra ott vannak a streamingszolgáltatónál? Persze, külön rovatot is megérne, hogy a reklámok által megszakított televíziózás ellenében született streaming hogyan darabolódott fel mára, illetve hogyan kerülnek vissza a reklámok a legolcsóbb csomagokba.

Az előfizetésekkel igazából az a legnagyobb baj, hogy lassan az élet minden területére bekúsznak. Pár évvel ezelőtt kisebb botrány lett abból, hogy a BMW havidíjat akart bevezetni az ülésfűtésre az autóikban, le is tettek róla. Rögtön meg is születtek a mémek arról, hogy következő a fék lesz vagy a légzsák, itt még épp nem tartunk, de ki tudja, mi jut eszébe holnap valakinek.

Veni, vidi, venni
Kanapéfilozófia péntek, 2025 április 252025 április 25, 14:59

Veni, vidi, venni

Egy óvatlan pillanatban engem is megtalált az a vírus, ami akár két-három hónapra is megbetegíti az embereket: köhögés, torokfájás,...

Veni, vidi, venni
Ismeretlen ismerősünk: Viola, a törökvágási gyülekezet diakónusa
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 április 242025 április 24, 12:49

Ismeretlen ismerősünk: Viola, a törökvágási gyülekezet diakónusa

Diakónusként az ember ott igyekszik helytállni, ahol tud, a különböző teendők mellett pedig a beszélgetések is különösen fontosak –...

Ismeretlen ismerősünk: Viola, a törökvágási gyülekezet diakónusa
Ismeretlen ismerősünk: Szende, aki ültető a színházban
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 április 172025 április 17, 12:42

Ismeretlen ismerősünk: Szende, aki ültető a színházban

Az ültetők dolga az is, hogy rámosolyogjanak az érkezőkre, elvégre a nézők velük találkoznak először. Gyakran előfordul az is, hogy...

Ismeretlen ismerősünk: Szende, aki ültető a színházban
Kolozsvári Rádió – egy hangulat
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 április 172025 április 17, 12:25

Kolozsvári Rádió – egy hangulat

Szeretem a munkám. Szeretek a Kolozsvári Rádiónál dolgozni. És erre a múlt héten igazán büszke voltam, ugyanis bemutattuk a...

Kolozsvári Rádió – egy hangulat
Kanapéfilozófia hétfő, 2025 április 142025 április 14, 13:19

És önnek hogyan telnek napjai?

Hogyan töltsük az időnket mindig hasznosan? – kérdezte nemrég egy fiatal ismerősöm. Azóta már többször elgondolkodtam a kérdésén,...

És önnek hogyan telnek napjai?
Kanapéfilozófia csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 13:50

„Ma Temesváron, holnap az egész országban”

Fellázadtak tanáruk ellen egy temesvári gimnázium végzősei, nem hajlandók részt venni a román nyelvet és irodalmat oktató pedagógus...

„Ma Temesváron, holnap az egész országban”
Kanapéfilozófia hétfő, 2025 április 72025 április 7, 13:12

Igaz lenne, hogy a medvével dacoló székelyek megijedtek a szótól?

Olvasom Pottyondi Edina bejegyzését, miszerint két székelyföldi városban lehetetlenítették el a stand-up turnéját. Ahogy ő fogalmaz,...

Igaz lenne, hogy a medvével dacoló székelyek megijedtek a szótól?
Kanapéfilozófia szerda, 2025 április 22025 április 2, 15:13

Felnégyelni?

2017-ben egy baráti fociturnén vettem részt a kolozsvári Fellegváron, amelyet kerti partival kötöttünk össze, ezért feleségek, barátnők...

Felnégyelni?