Élő Kolozsvári Rádió

Tudnivalók a fűtéstámogatás igényléséről

Csütörtökig, november 20-ig lehet benyújtani az igényléseket.

Tudnivalók a fűtéstámogatás igényléséről

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 18, 09:22

Kolozsváron november 5-ig 708 személy igényelte a fűtéstámogatást. Eddig kevesebb a kérelmező, mint tavaly, aminek egyik oka, hogy legtöbben decemberben és januárban szokták benyújtani az igénylésüket – mondta rádiónknak Oláh Emese Kolozsvár alpolgármestere, aki a többi hasznos tudnivalót is ismertette. Riporter: Birtalan Albert.

AA fűtéstámogatást igénylő szatmáriak már október közepe óta jelentkezhettek a szociális igazgatóságon. Eddig mintegy félezren kérvényezték a pótlékot, de november 20-ig még a teljes fűtési idényre kérhetik a támogatást. Tudnivalók Bumbulut Krisztina tudósítónktól.

Fűtéstámogatást igényelhetnek mindazok a nagyváradi lakhellyel vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező, román vagy külföldi állampolgárságú családok vagy egyedülálló személyek is, akiknek az egy főre jutó havi nettó átlagjövedelme alacsony, illetve számításba veszik a használt fűtési rendszert is. Lencar Péter tudósítónk foglalja össze a részleteket.

Megyeszerte várják a fűtéstámogatási kérelmeket Szilágy megyében is. A rászoruló családok és egyedül élő személyek pénzbeli támogatást vagy tűzifát igényelhetnek a hideg hónapokra. Zilahon november 5-ig 462, Zsibón 156 kérelem érkezett. Kulcsár Mária tudósítónk:

Etichete:
A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 16:51

A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál

Lassú weboldalak, nehézkes ügyintézés, akadozó rendszerek – gyakran ez jellezmi a digitális közszolgáltatásokat Romániában. De miért...

A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál
Indulhat a következő Hold-expedíció
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 15:51

Indulhat a következő Hold-expedíció

Hold körüli útra indul négy űrhajós április elején. Az expedíció célja az, hogy kiderítsék: megfelel-e a jelenlegi technológia annak,...

Indulhat a következő Hold-expedíció
Mennyit spórolhatunk, ha ténylegesen csökkentik a gázolaj jövedéki adóját?
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 14:48

Mennyit spórolhatunk, ha ténylegesen csökkentik a gázolaj jövedéki adóját?

A kormány a következő napokban dönt az üzemanyagok, elsősorban a gázolaj jövedéki adójának csökkentéséről. Ez nagyjából 24 banis...

Mennyit spórolhatunk, ha ténylegesen csökkentik a gázolaj jövedéki adóját?
Az Orosz család emlékszobája is helyet kap itt
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 08:53

Az Orosz család emlékszobája is helyet kap itt

A Kolozsvári Magyar Szalon létrejöttének története különleges. Maier-Orosz Judit kolozsvári úszóbajnok és a Kincses Kolozsvár Egyesület...

Az Orosz család emlékszobája is helyet kap itt
Napirend hétfő, 2026 március 302026 március 30, 17:38

Választási megfigyelőket toboroz az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom

Választási megfigyelőket toboroz és képez az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom – ezzel biztosítanák az erdélyi magyar állampolgárok...

Választási megfigyelőket toboroz az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom
Napirend hétfő, 2026 március 302026 március 30, 10:22

Jól fontoljuk meg a nyuszik – és bármilyen kisállatok – ajándékozását!

Csak kivételes esetekben ajándékozzunk nyulat húsvétra – tanácsolják az állatvédők. Hiszen sok esetben az ajándékba kapott...

Jól fontoljuk meg a nyuszik – és bármilyen kisállatok – ajándékozását!
Napirend hétfő, 2026 március 302026 március 30, 08:48

Így vészeljük át az óraátállítást

Szombatról vasárnapra virradóan áttértünk a nyári időszámításra. A hirtelen jött változás és az alvásmegvonás fáradtsághoz,...

Így vészeljük át az óraátállítást
Napirend csütörtök, 2026 március 262026 március 26, 17:36

Ingyenes fogászati szűrések Kolozsváron

Kolozsváron a Szájegészség Világnapja alkalmából szombaton, reggel 10 és este 6 óra között gyermekek és felnőttek egyaránt...

Ingyenes fogászati szűrések Kolozsváron