Élő Kolozsvári Rádió

Nem fogadták el a kiégésről szóló törvényt – de nincs semmi veszve

Szenátort és munkaügyi jogászt is megkérdeztünk az elutasított törvénytervezetről.

Nem fogadták el a kiégésről szóló törvényt – de nincs semmi veszve

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 1, 08:50

A szenátus múlt héten elutasította a burnout, azaz a kiégés megelőzését célzó törvényjavaslatot, amelyet a Mentsétek meg Romániát Szövetség, az USR politikusai nyújtottak be. A kezdeményezés célja a román jogrendszerben jelenleg nem létező kiégés fogalmának törvénybe iktatása lenne. A tervezet most a képviselőház – mint végső döntéshozó testület – elé kerül vitára és szavazásra.

Kondor Ágota, a Szenátus Munkaügyi Bizottságának tagja szerint nem arról van szó, hogy szőnyeg alá szeretnék seperni a javaslatot. Elmondása szerint az elutasítás oka nem a jelenség tagadása volt, hanem az, hogy a javasolt forma szakmailag és jogilag nem felel meg az elvárásoknak.

Vallasek Magdolna munkaügyi jogász szerint tévedés lenne azt hinni, hogy a dolgozók jelenleg teljesen védtelenek lennének. A szakértő a jogalkotási folyamatban a munkaidő és a pihenőidő éles leválasztását javasolná, mint lehetséges megoldást a kiégés elkerülésére.

Dr. Vallasek Magdolnát, a Sapientia Jogtudományi Intézetének egyetemi docensét és a Workplace Rights BV iroda munkajogi szakértőjét Biró Gergő kérdezte.

Etichete:
Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket