Élő Kolozsvári Rádió

Medvékről, játékosan

"Szeretnénk ha a gyerekek megértenék, hogy miért nem csak veszélyforrásként kell a nagyragadozókra tekintenünk" - mondta rádiónknak a Project Bag Egyesület elnöke, Kozma Kis Emese.

Medvékről, játékosan
Foto: Project Bag Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 18, 11:46

A tusnádfürdői Project Bag Egyesület innovatív oktatási kezdeményezést indított TușnadEcoBear MobilCave néven – tudósít az Agerpres. Célja, hogy minél több hargitai iskolába és közösségbe eljuttassa a medvékről és az ember–medve együttélésről szóló ismereteket.

A projekt szakemberei eddig több mint 200 hargitai diákot kerestek fel. Év végéig összesen ezer gyerekhez fog eljutni a mobil központ. A program révén a gyerekek interaktív előadásokon vehetnek részt a medvékről, élőhelyükről, a ragadozók, mindenevők és növényevők közti különbségekről, valamint a medve táplálkozásáról.

„Szeretnénk ha a gyerekek megértenék, hogy miért nem csak veszélyforrásként kell a nagyragadozókra tekintenünk” – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak a Project Bag Egyesület elnöke, Kozma Kis Emese.

Riporter: Orbán Szabolcs

A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 16:51

A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál

Lassú weboldalak, nehézkes ügyintézés, akadozó rendszerek – gyakran ez jellezmi a digitális közszolgáltatásokat Romániában. De miért...

A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál
Indulhat a következő Hold-expedíció
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 15:51

Indulhat a következő Hold-expedíció

Hold körüli útra indul négy űrhajós április elején. Az expedíció célja az, hogy kiderítsék: megfelel-e a jelenlegi technológia annak,...

Indulhat a következő Hold-expedíció
Mennyit spórolhatunk, ha ténylegesen csökkentik a gázolaj jövedéki adóját?
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 14:48

Mennyit spórolhatunk, ha ténylegesen csökkentik a gázolaj jövedéki adóját?

A kormány a következő napokban dönt az üzemanyagok, elsősorban a gázolaj jövedéki adójának csökkentéséről. Ez nagyjából 24 banis...

Mennyit spórolhatunk, ha ténylegesen csökkentik a gázolaj jövedéki adóját?
Az Orosz család emlékszobája is helyet kap itt
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 08:53

Az Orosz család emlékszobája is helyet kap itt

A Kolozsvári Magyar Szalon létrejöttének története különleges. Maier-Orosz Judit kolozsvári úszóbajnok és a Kincses Kolozsvár Egyesület...

Az Orosz család emlékszobája is helyet kap itt
Napirend hétfő, 2026 március 302026 március 30, 17:38

Választási megfigyelőket toboroz az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom

Választási megfigyelőket toboroz és képez az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom – ezzel biztosítanák az erdélyi magyar állampolgárok...

Választási megfigyelőket toboroz az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom
Napirend hétfő, 2026 március 302026 március 30, 10:22

Jól fontoljuk meg a nyuszik – és bármilyen kisállatok – ajándékozását!

Csak kivételes esetekben ajándékozzunk nyulat húsvétra – tanácsolják az állatvédők. Hiszen sok esetben az ajándékba kapott...

Jól fontoljuk meg a nyuszik – és bármilyen kisállatok – ajándékozását!
Napirend hétfő, 2026 március 302026 március 30, 08:48

Így vészeljük át az óraátállítást

Szombatról vasárnapra virradóan áttértünk a nyári időszámításra. A hirtelen jött változás és az alvásmegvonás fáradtsághoz,...

Így vészeljük át az óraátállítást
Napirend csütörtök, 2026 március 262026 március 26, 17:36

Ingyenes fogászati szűrések Kolozsváron

Kolozsváron a Szájegészség Világnapja alkalmából szombaton, reggel 10 és este 6 óra között gyermekek és felnőttek egyaránt...

Ingyenes fogászati szűrések Kolozsváron