Élő Kolozsvári Rádió

„Kiváltságos csapat vagyunk, de mi tesszük azzá!” – sokfülközt a végzős színisekkel

Színházról, közösségről, előadásokról beszélgettünk a BBTE Magyar Színházi Intézetének végzős színművész hallgatóival és tanáraikkal.

BBTE Magyar Színházi Intézet

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 4, 17:56

Hogy mi a színész kívánsága/vágya előadás előtt? Például az, hogy „a részek, amelyeken dolgoztak, összeálljanak, és letisztuljanak a dolgok”; vagy hogy „történjen valami nagyon valóságos, valami emberközeli”, és közben „tudják magukat megmutatni”. „Építeni a rendszert, elvégre nem egyedül állnak a színpadon, hanem egy csapatként”. Olyan is van, aki a határai kiszélesítését kívánja, vagy hogy megtalálja a szabadságát abban a keretben, amit felépítettek.

Ilyen és hasonló válaszok születtek a diákokkal beszélgetve, és kiderült, hogy belülről is összetartó, jól működő közösségnek tartják magukat. Itt meg tudták dicsérni egymást az elmúlt években, s ha úgy alakult, szólni is tudtak, ha valaki letért a jó útról. Időnként ők is szembesülnek azzal, hogy a környezetükben sokan kiváltságosnak tartják a csapatot. Ennek kapcsán egyikük úgy fogalmazott, „mi tesszük azzá, mert mindenkinek olyan egyénisége és személyisége van, ami egymás mellett nagyon jól meg tud férni”.

Összeállításunk, amelyben tanáraik közül is megszólalnak néhányan, meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Az évfolyam: Antal Örs Deli, Ábrahám Gellért, Balázs Bernadett-Mária, Bíró László Gergő, Fazakas Hunor, Filep Gergő Zsombor, Flór Máté Gellért, György Laura Andrea, Kalló Júlia, Máthé Barbara, Pazsiczki Máté, Sztojka Sebestyén Gergő, Tódor Erika, Tulogdi-Szűcs Botond, Uivaroși Daniel.

A BBTE Színház és Film Kar Fesztiválján a következő program szerint játszanak a végzős magyar színisek:

– június 4-én, kedden este 7 órától a Harag György Stúdióban (Farkas/Kogălniceanu utca 4. szám): A chioggiai csetepaté (helyfoglalás ITT)

– június 5-én, szerdán délután 5 órától a Harag György Stúdióban: A chioggiai csetepaté (helyfoglalás ITT)

– június 6-án, szerdán délután 6 órától a Braborescu teremben (Farkas/Kogălniceanu utca 4. szám): Product (Antal Örs egyéni előadása angol nyelven, helyfoglalás ITT)

– június 7-én, pénteken délután 6 órától a Harag György Stúdióban: Hair (helyfoglalás ITT)

– június 9-én, vasárnap délután 5 órától a Harag György Stúdióban: Mesél a bécsi erdő (helyfoglalás ITT)

– június 19-én, szerdán este 8 órától a ZIZ székhelyén (Pap/Párizs utca 5. szám): New Genesis (helyfoglalás ITT)

– június 20-án, csütörtökön este 8 órától a Harag György Stúdióban: Az angyal (helyfoglalás ITT)

– június 21-én, pénteken délután 6 órától a Braborescu teremben: A termék (Antal Örs egyéni előadása magyar nyelven, helyfoglalás ITT).

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt
Kontűr kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 17:05

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt

Miről mesél Bodor Ádám író, és miért lesz jelen Marék Veronika író, grafikus? Miért jó beülni egy rövidfilmre? Milyen dokumentumfilmek...

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt
A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?
Kontűr kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 15:39

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?

Az Erdélyi Magyar Film Egyesület munkatársai a Hargita megyei Betfalván, a Küküllő túlsó partján élő, elszigetelt roma közösségről...

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?
Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk
Kontűr péntek, 2025 szeptember 122025 szeptember 12, 13:19

Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk

Az Amerikai Egyesült Államokban az egyik leggyakrabban játszott darabot, A mi kis városunkat a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Jesca...

Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk
Itt tartunk – Egy százalék indián
Kontűr szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 12:37

Itt tartunk – Egy százalék indián

Haton ülnek egy nappaliban, barátjuk temetése után. Ez nem egy szokásos tor, inkább kapcsolataik, önmaguk kegyetlen, máskor kínos elemzése....

Itt tartunk – Egy százalék indián
Kontűr kedd, 2025 augusztus 52025 augusztus 5, 15:19

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés

Miklós Ádám dokumentumfilmje két szerfüggő fiatal felépülésének első másfél évét mutatja be, amelyben terápiás módszerként a...

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés
Kontűr kedd, 2025 július 222025 július 22, 15:24

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk

Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író, műfordító volt idén a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik díszvendége, a közönség...

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk
Kontűr szerda, 2025 július 162025 július 16, 13:04

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete

120 éve született József Attila költő. André Ferenc kezdetben ódapályázatra írt versei végül kötetté gyarapodtak, a Százhúsz...

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete
Kontűr kedd, 2025 július 152025 július 15, 11:22

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó

„Szeretem az időnek, a történelemnek a különböző kitüremkedéseit” – állítja Szabó Róbert Csaba, a Pokoltó című regény...

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó