Élő Kolozsvári Rádió

Kilenc végzős a színiről

Hét lány és két fiú végez idén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézetének színművészet szakán. A Kontűrben velük beszélgettünk.

Kilenc végzős a színiről

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 3, 17:27

Eddig négy előadással álltak a nagyközönség elé a negyedéves színisek, a Magyar Színházi Intézet diákjai: Kolozsváron többször is, egyszer Kairóban, valamint tavaly májusban Csíkszeredában, az Unscene Fesztiválon léptek fel. Mostanság pedig készül már az ötödik és a hatodik előadásuk, ezúttal Gemza Péterrel dolgoznak együtt.

A legtávolabbi helyszínre az Ébredés című mozgásszínházi produkciójuk jutott el, tavaly ősszel a Kairói Nemzetközi Egyetemi Színházi Találkozóra, ahol elnyerte a legjobb előadásnak járó díjat. Ez Szophoklész Trakhiszi nők című tragédiája nyomán készült, Kis-Luca Kinga rendezte-koreografálta, és Lovassy Cseh Tamás volt a dramaturg.

Most már csak az a kérdés… című előadásuk a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Magyar Színházi Intézet együttműködésében készült, és Pálffy Tibor színművész rendezte. A szövegkönyvön pedig az egyetem színháztudomány szakos diákjai dolgoztak: Stan Lilla Alíz, Bencze Tamás és Gergely Ágnes Renáta.

Az Én, a féreg Franz Kafka Az átváltozás című elbeszélése nyomán készült, Kárpáti Péter átiratából; rendezője Nagy Norbert fiatal rendező Marosvásárhelyről. Negyedikként, idén januárban mutatták be Tündöklő középszer című előadásukat, amely Pintér Béla azonos című „tanmeséje” nyomán született, Szilágyi-Palkó Csaba rendezésében.

A kilenc végzőssel az elmúlt négy évről, vizsgaelőadásaikról, különböző helyzetekről, motivációikról, terveikről beszélgettünk.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Gaál András-emlékkiállítás Csíkszeredában
Kontűr kedd, 2026 szeptember 152026 szeptember 15, 12:52

Gaál András-emlékkiállítás Csíkszeredában

Idén lett volna 90 éves a gyergyóditrói születésű grafikus és festő, Gaál András. A tájképfestészetet megújító alkotónak, a...

Gaál András-emlékkiállítás Csíkszeredában
Csipike, ahogyan 60 éve Rusz Lívia illusztrátor látta
Kontűr szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 12:58

Csipike, ahogyan 60 éve Rusz Lívia illusztrátor látta

A Fodor Sándor író és Rusz Lívia illusztrátor által megálmodott apróka, kalapjában gyöngyvirágot viselő törpe, Csipike idén lett 60...

Csipike, ahogyan 60 éve Rusz Lívia illusztrátor látta
Idealizált, de szerethető Kolozsvár, képeslapokon
Kontűr kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 14:43

Idealizált, de szerethető Kolozsvár, képeslapokon

Gergely Balázsnak, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjének, és Bense Jenő taekwondo-edzőnek...

Idealizált, de szerethető Kolozsvár, képeslapokon
Erdélyi magyar gyermekprózánk java – itt az Esztendő kereke
Kontűr kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 15:53

Erdélyi magyar gyermekprózánk java – itt az Esztendő kereke

A Esztendő kereke – Kortárs erdélyi mesekalendárium játékosan és varázslatosan mutatja be a tizenkét hónapot, az ünnepeket és a...

Erdélyi magyar gyermekprózánk java – itt az Esztendő kereke
Kontűr kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:24

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”

Pion István szerint A Búbánat-völgyön át című kötet „egy felnövéstörténet, amelyet talán azért érdemes elolvasni, mert kiderül...

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Kontűr hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:31

Törzsasztalhoz ülve – Kőrössi P. József költő, író

Nagyváradon 2006 tavaszán indult, és több mint 10 évig tartott a Szűcs László szerkesztő és Kőrössi P. József költő, író,...

Törzsasztalhoz ülve – Kőrössi P. József költő, író
Kontűr szerda, 2026 július 12026 július 1, 09:33

A Papának mindig igaza van – Itt érzem magam otthon

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című első nagyjátékfilmje pszichológiai thriller, egyben erős társadalomkritika. Az abuzív,...

A Papának mindig igaza van – Itt érzem magam otthon
Kontűr péntek, 2026 június 52026 június 5, 12:58

Egy döntés és következményei – az Elsötétítés Kolozsváron

Spiró György Elsötétítés című drámájában 1941 Magyarországán, a harmadik zsidótörvény elfogadása után vagyunk. Erről a nagyon...

Egy döntés és következményei – az Elsötétítés Kolozsváron