Élő Kolozsvári Rádió

Így módosítják a helyi adókat Kolozsváron

Emil Boc polgármester a Facebook-oldalán közzétett videóbejegyzésben számolt be a változásokról.

Így módosítják a helyi adókat Kolozsváron
2026 március 5, 11:42

Kolozsváron március 16-ától lépnek hatályba a helyi adókra és illetékekre vonatkozó új szabályozások. Emil Boc polgármester a Facebook-oldalán közzétett videóbejegyzésben számolt be a Kolozsváron érvényes változásokról.

Kolozsváron már a kezdetektől a lehető legalacsonyabb szinten állapították meg a helyi adókat és illetékeket, legyen szó épületekről, telkekről vagy gépjárművekről – ezzel magyarázta Emil Boc polgármester, hogy a helyi tanácsnak ezekre vonatkozóan nem kellett külön határozatot elfogadnia. Ismertette viszont, hogy megszüntették a zónák szerint alkalmazott 5, 10 és 15 százalékos emeléseket, attól függően, hogy ki melyik városrészben lakik. Így kizárólag az adótörvénykönyv helyi adókra és illetékekre vonatkozó előírásait kell alkalmazni.

A polgármester arra is kitért, hogy a súlyos vagy fokozott fogyatékkal élő személyek esetében az adókedvezményt csak azoknak kell külön kérvényezniük és igazolniuk, akik idén kaptak ilyen besorolást.

„A törvényben előírt adókedvezményeket anélkül alkalmazzák, hogy önöknek újabb kérelmet kellene benyújtaniuk a polgármesteri hivatalhoz. Itt egyszerűen átveszik a tavalyi adatbázisban szereplő adatokat. Más szóval, akik tavaly súlyos vagy fokozott fogyatékossági kategóriában szerepeltek, azoknak nem kell új kérelmet benyújtaniuk, a polgármesteri hivatal automatikusan elvégzi ezeket a módosításokat. Azoknak viszont, akik idén kapták meg a súlyos vagy fokozott fogyatékossági besorolást, kérelmet kell benyújtaniuk a megfelelő igazolással együtt” – magyarázta a polgármester.

Ugyanígy az 50, illetve 100 évnél régebbi épületek esetében is automatikusan alkalmazzák az adókedvezményt, a meglévő adatbázisokból átvett és ellenőrzött adatok alapján, új kérelem benyújtása nélkül. Akik már befizették az adót, kérhetik a különbözet visszatérítését, vagy az összeg előlegként megmarad a jövő évi adóra.

Az új szabályozások március 16-tól, hétfőtől lépnek hatályba. Addig a polgármesteri hivatal összeveti és ellenőrzi az adatbázisokat, hogy amikor a polgárok bemennek a hivatalba, vagy megnyitják az online felületet a helyi adó vagy illeték befizetésére, már a törvény szerint megállapított új adómértéket lássák. Ez azokra vonatkozik, akik adócsökkentésre jogosultak, tehát a fogyatékkal élő személyek, illetve az 50 és 100 évnél régebbi épületek tulajdonosaira.

Birtalan Albert

Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács
Napirend szerda, 2026 április 82026 április 8, 13:08

Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács

Összesen 43,8 millió lejt osztott le Kolozs megye az önkormányzatoknak. Ezeket, a 2026-os jövedelemadó 6%-os visszaosztásából származó...

Pénzt osztott a Kolozs Megyei Tanács
Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza
Napirend kedd, 2026 április 72026 április 7, 14:52

Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza

Országos szintű magyar olimpia zajlik a napokban Kolozsváron, melynek ezúttal a János Zsigmond Unitárius Kollégium ad otthont. A Mikes Kelemen...

Kolozsváron zajlik a Mikes-verseny országos szakasza
Nem romlott a romániai életminőség
Napirend péntek, 2026 április 32026 április 3, 09:52

Nem romlott a romániai életminőség

Nem romlott az életminőségünk Romániában. Ez akár furcsán is hangozhat az adott gazdasági viszonyok közepette, mégis a legfrissebb...

Nem romlott a romániai életminőség
Úszásoktatás gyerekeknek
Napirend csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 15:42

Úszásoktatás gyerekeknek

Az RMDSZ átfogó országos programot kezdeményez a gyermekek úszásoktatásának támogatására, ezért törvénytervezetet nyújtott be a...

Úszásoktatás gyerekeknek
Napirend csütörtök, 2026 április 22026 április 2, 13:08

Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák

Gázolaj-támogatásban részesültek a gazdák. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség több mint 558 millió lejt utalt ki a...

Gázolaj-támogatást kaptak a gazdák
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 17:00

Tiltakoznak egy tervezett épület miatt egy kolozsvári utca lakói

A kolozsvári Hajnal negyed Gh. Dima utcájának több lakója tiltakozik egy új lakótömb együttes terve ellen – írja az Actual de Cluj...

Tiltakoznak egy tervezett épület miatt egy kolozsvári utca lakói
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 15:48

Trump a háború lezárásáról és a NATO-ról

Akár két-három héten belül lezárhatja iráni háborúját az Egyesült Államok – jelentette ki Donald Trump. Az amerikai elnök szerint...

Trump a háború lezárásáról és a NATO-ról
Napirend szerda, 2026 április 12026 április 1, 08:50

Nem fogadták el a kiégésről szóló törvényt – de nincs semmi veszve

A szenátus múlt héten elutasította a burnout, azaz a kiégés megelőzését célzó törvényjavaslatot, amelyet a Mentsétek meg Romániát...

Nem fogadták el a kiégésről szóló törvényt – de nincs semmi veszve