Ha tilos, akkor akarjuk, ha szabad, nem kell a francnak sem?

Most, amikor millióegy lehetőség lenne intézményesen használni a magyar nyelvet, akkor kényelmesek vagyunk, nem merünk, nincs pénz, nincs ember.

A Kolozsvári Rádióban is beszámoltunk arról, hogy a nyelvhasználati jogok erdélyi önkormányzatokban való érvényesüléséről készült egy átfogó felmérés. Az eredmények alapján jelentősen visszaesett a magyar nyelvhasználat helyzete az elmúlt 15 évben azon a 323 településen, ahol kötelező érvényűek a törvény rendelkezései.

Azt adatok azt mutatják, hogy a nyelvhasználat visszaesése azon közigazgatási egységekben is látványos, ahol magyar a polgármester, magyar a lakosság többsége. Lehet ezeken az adatokon háborogni, fogok is mindjárt, de először induljunk ki saját magunkból. Bizonyára nem vagyok egyedül azzal a hozzáállással, hogy ha egy intézményben románul szólnak hozzám, akkor románul válaszolok, még akkor is, ha tudom: törvény adta jogom anyanyelvemen kommunikálni. Sőt, Kolozsváron eszembe nem jut magyarul kezdeményezni egy beszélgetést, ha az önkormányzat, vagy annak valamelyik intézményében kell ügyet intézzek. Ha egy önkormányzat honlapján próbálok megkeresni egy információt, eleve a román változatot böngészem, mert azt feltételezem, hogy magyarul nem érhető el minden, nem teljes körű a szolgáltatás. Vajon miért is van ez így? Legalább két okot látok. Az egyik, hogy kényelmesek vagyunk. Többségünk közel anyanyelvű szinten beszéli a románt, vagy legalábbis jól boldogul, nem okoz gondot az állam nyelvét használni. A másik, hogy az állami hivatalokba még mindig izgulva lépünk be, vajon melyik dokumentumunk nem teljes, miért van plikk irattartónk egy nem sínes, honnan hiányzik egy pecsét, miért maradt le egy iktatószám. Sokat javult a helyzet ebből a szempontból az elmúlt évtizedben, de sokunkban ott van: hogy bonyolítsam le az ügyemet minél hamarabb, nem akarok bajt magamnak, inkább nem igényelek magyar nyelvű munkatársat, formanyomtatványt, vagy tanácsi határozatot. Vagyis sok esetben mi tehetünk arról, hogy nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot biztosító törvényt.

A másik viszont az önkormányzat felelőssége. A törvény előír egy sor jogot: kétnyelvű településtáblák, kétnyelvű feliratok a polgármesteri hivatalokon, a postán, a rendőrségen, kétnyelvű szóbeli kiszolgálás, kétnyelvű formanyomtatványok, honlapok, tájékoztató dokumentumok. És mégis, a törvény alkalmazása, a jogokkal életbe ültetése csökkent az elmúlt évtizedben. Mondok egy néhány számot, ami a kutatásban benne van: a magyar önkormányzatok 8 százalékában érhető el a kétnyelvű űrlap, 23 százalékuknak van kétnyelvű honlapja, a hivatalos dokumentumokat az önkormányzatok alig több, mint fele fordítja le magyarra, szóbeli nyelvhasználat alig több mint 6 esetben lehetséges a 10-ből. Szinkronfordítást az esetek 1 százalékában biztosítanak. A magyarázat, gondolom, ugyanaz mindenhol: nincs pénz, nincs ember és nincs igény a lakosok részéről. Úgyhogy viszontlátásra, probléma letudva.

A kommunista rendszerben mindent megtettek, hogy az anyanyelvhasználatot eltiporják. A szászokat megoldották, volt egy gazdag vevő, eladták őket. A magyarok esetén is szinte sikerrel jártak, mert sok esetben az anyanyelv használatát beszorították a konyhába, családi körbe. Most, amikor millióegy lehetőség lenne intézményesen használni a magyar nyelvet, akkor kényelmesek vagyunk, nem merünk, nincs pénz, nincs ember. Kár.