Mire elegendőek az idei gazdatámogatások?
Hektáronként legfeljebb 200 euró de minimis támogatásban részesülhetnek idén a burgonyatermesztők – írja elő egy határozattervezet, amelyet a mezőgazdasági minisztérium honlapján tettek közzé.
A dokumentum szerint 2024-re majdnem 11 és fél millió lejt különített el a kormány a burgonyatermesztésre igényelhető de minimis támogatásra. A hektáronként legfeljebb 200 euró támogatásra azok a burgonyatermesztők jogosultak, akik legalább 0 egész 3 tized hektáron termelnek krumplit, és hektáronként legalább 15 tonna termésük van, amelyből legalább 6 tonnát értékesítenek 2024. november 18-ig – írja elő a tervezet.
A mezőgazdasági termelőknek az orosz-ukrán háború okozta nehézségek miatt további 241 milliós összértékű segítséget nyújt a román állam, az Európai Bizottság jóváhagyásával. A program által nyújtott közvetlen támogatás összege nem haladhatja meg a 280 ezer eurót kedvezményezettenként. Az összegekre olyan növénytermesztők jogosultak, akiknek súlyos likviditási problémáik adódtak az ukrajnai háború előidézte piaci nehézségek miatt. Az Európai Bizottság jóváhagyott egy 56 millió eurós román programot is, amely által a sertés- és baromfiágazatnak nyújtanak majd állami támogatást. Ennek felső határa szintén 280 ezer euró kedvezményezettenként.
A fokhagymatermesztőknek több mint 4 millió eurót különített el a mezőgazdasági minisztérium az ukrajnai háború előidézte piaci nehézségek miatt ért veszteségek részleges kompenzálására. A de minimis támogatás maximális összege ezer 500 euró hektáronként. A jogosult vállalkozások április 19-éig nyújthatják be kérelmeiket az igazoló dokumentumokkal együtt. A támogatást június 30-ig utalják.
A gazdáknak nyújtott támogatásokról a Maros Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnökét, Fazakas Miklóst kérdeztük, aki úgy vélte, a burgonyatermesztőknek szánt támogatás összege nem tekinthető kielégítőnek a gazdák szempontjából.
Riporter: Birtalan Albert
Szerkesztő: kristalybea, 2024 február 13, 08:38