Élő Kolozsvári Rádió

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Ez egy olyan szakma, amely folyamatosan lehetőséget biztosít új dolgok tanulására – mondja az Arcél vendége, Farkas-Schüller István, aki frissen végzett az állatorvosi egyetemen.

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2025 július 17, 19:58

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni. Azóta eltelt 6 év, István pedig már el is ballagott a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemről; még mielőtt azonban hazaköltözne Székelyföldre – az államvizsga és a szakdolgozat védése közötti „szünetben” – a Kolozsvári Rádió Donát úti székhelyére is ellátogatott. Bár az örömteli pillanatok mellett nehezebb helyzetekben is volt részük az elmúlt években, mint mondta, azokat sem élték meg rosszul, röviden szólva: szívesen csinálták. „Én biztos, de tudom azt, hogy a társaim is. Nagyon szerettem azt, amit tanultam, és tulajdonképpen ez a tanulás nem is ér véget…”, fűzte hozzá. Ez egy olyan szakma, amely folyamatosan lehetőséget biztosít új dolgok tanulására.

Az egyetemi éveknek része volt emellett természetesen a kikapcsolódás és a társaság is, valamint azok a szakmai gyakorlatok, amelyek megmutatták, hogy az elméleti ismereteket a gyakorlatban is szépen lehet hasznosítani, tulajdonképpen így lesz kerek ez a történet.

A műsorban dr. Nagy Tibor csíkszentkirályi állatorvos, a Csíki-medence ismert lógyógyásza is megszólalt, akit István igazi mentorának tart, szakmailag és emberileg is nagyon sokat tanult tőle. És még egy gondolat a most végzett fiatalembertől: az állatorvosok sokoldalú emberek, sok mindent ügyesen csinálnak, de egyiküktől sem szabad elvárni azt, hogy a világ összes problémáját meg tudja oldani. „Inkább az a fontos, és én is ezt tanultam – azoktól, akik, úgy látom, hogy ezt a szakmát jól művelik –, hogy ismerjük a határainkat, és azokat tartsuk is tiszteletben”.

Beszélgetésünk Farkas-Schüller Istvánnal visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

 

Insert

 

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Arcél szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
Arcél csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 17:00

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon

Dr. Nagy Tibor állatorvosra, a Csíki-medence legismertebb lógyógyászára mondhatni éjjel-nappal lehet számítani, és az sem szokatlan, hogy...

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon
„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 192026 március 19, 16:59

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál

Családias hangulatban edzenek együtt kisebb és nagyobb gyerekek a Báthory-líceum tornatermében, a Sendo-Ryu Karate Do által szervezett...

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 52026 március 5, 17:03

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről

Február elején, egy erdélyi zarándokcsoport tagjaként Ferencz Zsolt is a Szentföldön járt, ahol elmondása szerint úgy érezték magunkat,...

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről
Arcél csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 17:43

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”

„A világ jó hely, minden megvan benne, ami kell nekünk. De hogy mi mivé tesszük, az már egészen más dolog” – mondja az Arcél vendége,...

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”
Arcél csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 16:49

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”

A sepsiszentgyörgyi születésű Kustán Magyari Attila hat éve költözött északra, a tamperei egyetemen folytatja doktori tanulmányait....

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”
Arcél csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 17:17

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”

Február 4-én az egészségügyi szervezetek minden évben felhívják a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, a megelőzésre és a korai...

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”