Párhuzamos valóságok
Nem használok rendszeresen TikTokot. És innen már feltételezhető, hogy mi lesz a mai Kanapéfilozófia témája.
Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről. Sokkal többről szól a világ, mint amit ezen a kis ablakon keresztül látunk. Arról nem is beszélve, hogy a kis ablakon keresztül csak azt látjuk, amit az algoritmus nekünk előkészített. Ami komfortos, amiről azt hiszi, hogy nekünk tetszeni fog. Persze, vannak rosszul sikerült elképzelései az algoritmusnak és persze, vannak jól célzott, megfelelően finanszírozott üzenetek, amelyek bejutnak abba a bizonyos buborékba.
Nem mai felismerés, a szakértők már réges-rég mondják, hogy véleménybuborékokban élünk, amit a közösségi média csak erősít. Azaz azokkal az emberekkel, üzenetekkel, tartalmakkal vesszük körül magunkat, amivel/akikkel szívesen szembenézünk. Én őszintén néha át szoktam kukkantani más buborékokba is, de csak kíváncsiskodni, szörnyülködni, vagy azért, hogy elmondhassam magamról, hogy márpedig én tájékozódom. De aztán gyorsan kotródom vissza a megszokotthoz. Mert az kényelmes, biztonságos.
Nemrégiben készültem egy interjúra, amihez kicsit többet kellett böngésznem a TikTokon. Ráadásul egy olyan szeletét kellett, ha felületesen is, de kutatnom, amellyel amúgy nem foglalkozom. És meglepő dolgokkal szembesültem. Pedig nem is ástam túlságosan bele magam. Egy másik valósággal találkoztam, ahol celebek és influenszerek üzenetei uralják a valóságot. És megmondóemberek fogalmaznak meg számomra végtelenül kényelmetlen gondolatokat. Egy TikTok-guru például arról beszélt, hogy nem létezik a depresszió, a nők nem bulizhatnak egyedül, aki kifejezi az érzéseit, az gyenge. A követőszámai pedig óriásiak. És ez csak egy példa.
De ne értsen félre senki. Nem azt akarom mondani, hogy a TikTok rossz és az Instagram, Facebook jó. Egyáltalán. A TikTok csak azért mutat számomra mást, mert ott még nincsenek adatok rólam, emiatt nem tud behelyezni semmilyen buborékba. Egyelőre. Azt akarom csak mondani, hogy párhuzamos valóságokban élünk, aminek a falai egyre vastagabbak.
Vajon még hány az enyémtől eltérő valóság létezik? És melyik az igazi? A szó az elemzőké.
