Élő Kolozsvári Rádió

Nem az ágyak számától függne ezután a kórházak finanszírozása

Átfogó egészségügyi reformot hirdetett tegnap Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter. Mit szól ehhez egy kórházvezető?

Nem az ágyak számától függne ezután a kórházak finanszírozása

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 május 22, 17:34

Egészségügyi reformcsomagot hirdetett meg Cseke Attila ideiglenes egészségügyi miniszter.

Az intézkedéssorozat az egészségügyi rendszer utóbbi éveinek egyik legjelentősebb reformja, teljesen átírja a kórházak finanszírozásának módszertanát. Ebben a formában a marosvásárhelyi sürgősségi kórház 4%-kal több forrást kaphat, a nagyváradi szinte 15%-kal, a kolozsvári megyei sürgősségi kórház pedig 18%-kal több finanszírozáshoz juthat. A kórházak finanszírozása eddig az ágyak számától függött, akkor is, ha az akut betegeknek fenntartott ágyak csupán 51%-át, a krónikus betegeknek fenntartott ágyaknak pedig 60%-át használták ki átlagosan az ország kórházai. Az emberek hamarabb gyógyulnak, így a kórházi ágyak száma ma már nem releváns adat a kórházak finanszírozásának megítélésekor – érvelt az ügyvivő miniszter.

Cseke Attila hozzátette: az új intézkedések szerint, az ágyak száma nem lesz mérvadó, inkább az ellátott betegek és a szolgáltatások száma fog számítani. A járóbeteg-rendelésre is több pénz jut az ország jelenlegi pénzügyi helyzete ellenére, a bejelentett reformnak köszönhetően – mondta az ügyvivő tárcavezető.

A Sanitas szakszervezet viszont nemtetszését fejezte ki a reformmal kapcsolatban. Úgy vélik, túl gyorsan, érdemi egyeztetés nélkül készítették elő az egészségügyet érintő kulcsfontosságú változtatásokat. A kórházfinanszírozási reform és a betegágyak számának tervezett csökkentése szerintük kórházbezárásokhoz, munkahelyek megszűnéséhez és ellátási hiányhoz vezethetnek, főleg vidéken és kisebb városokban. A Sanitas hangsúlyozza, hogy nem fogad el „kapkodva” meghozott, politikai alapon áterőltetett döntéseket, és figyelmeztet: ha nem vonják be őket a tárgyalásokba, akár tiltakozó akciókra is készek.

Az egészségügyi reformcsomagról a Kovászna Megyei Sürgősségi Kórház egyik vezetőjét, dr. András Nagy Róbertet kérdezte Birtalan Albert.

Etichete:
Mégsem „csinálnak könyvelőt” a művészekből
Napirend kedd, 2026 május 192026 május 19, 17:33

Mégsem „csinálnak könyvelőt” a művészekből

Megszüntetik a kötelező e-Factura használatát azokban az esetekben, ahol felesleges bürokráciát jelentene – közölte tegnap Alexandru...

Mégsem „csinálnak könyvelőt” a művészekből
Megnehezíti az iskolaigazgatók dolgát az új versenyvizsga?
Napirend kedd, 2026 május 192026 május 19, 14:31

Megnehezíti az iskolaigazgatók dolgát az új versenyvizsga?

Kompetenciatesztből, írásbeli vizsgából és interjúból áll ezentúl az iskolaigazgatói versenyvizsga. Az eredmények ellen pedig két órán...

Megnehezíti az iskolaigazgatók dolgát az új versenyvizsga?
Kibővítették a Szórvány Cselekvési Tervet
Napirend kedd, 2026 május 192026 május 19, 09:53

Kibővítették a Szórvány Cselekvési Tervet

Elfogadta pénteki ülésén a Szövetségi Képviselők Tanácsa a 2025-2029-es időszakra vonatkozó Szórvány Cselekvési Tervnek a bővített...

Kibővítették a Szórvány Cselekvési Tervet
Drágul az úthasználati díj
Napirend kedd, 2026 május 192026 május 19, 09:21

Drágul az úthasználati díj

Drágulhat az úthasználati díj Romániában. A jelenleg közvitára bocsátott minisztériumi rendelettervezet értelmében változik a hazai...

Drágul az úthasználati díj
Napirend kedd, 2026 május 192026 május 19, 08:56

Régóta ismerjük a hantavírusokat

Igazolták a laborvizsgálatok a hantavírus-fertőzést az aradi megyei sürgősségi kórházban kezelt betegnél – közölte tegnap az...

Régóta ismerjük a hantavírusokat
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:24

Telefonos csalások – mit tegyünk, ha megtörtént a baj?

Egyre gyakoribbak mostanában a telefonos csalások, átverések, és a módszerek egyre kifinomultabbak. Pénzt, banki és személyi adatokat...

Telefonos csalások – mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:23

A hódoktól is tanulhatunk vízmegtartást

Szatmár megyében a talajvizek eltűnésére, árkok kiszáradására, illetve a hirtelen lezúduló esők okozta villámárvizekre hívja fel a...

A hódoktól is tanulhatunk vízmegtartást
Napirend hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:19

Házasságuk elismerésére kéri Romániát több száz azonos nemű pár

Románia nem ismeri el az azonos neműek más európai uniós országban kötött házasságát, bár az Európai Unió Bíróságának egy korábbi...

Házasságuk elismerésére kéri Romániát több száz azonos nemű pár