Élő Kolozsvári Rádió

Szabadtéri ételszentelésről, otthonlét-érzésről, szentföldi élményekről Bőjte Csongor segédlelkésszel

Idén is lesz szabadtéri eledelszentelés húsvétvasárnap reggel Kolozsváron, a Szent Mihály-templom előtti téren.

Képünk a tavalyi, első szabadtéri ételszentelésen készült.

Nyelvtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenkit várnak, az esemény április 9-én reggel fél 8-kor kezdődik. Bőjte Csongort, a Szent Mihály-plébánia segédlelkészét hívtuk meg a stúdióba, egyúttal pedig otthonlét-érzésekről és a Szentföldön szerzett élményeiről is kérdeztük. A Felcsíkról, Csíkszentdomokosról származó Bőjte Csongor Kolozsvár után került a gyulafehérvári teológiára, beköszönő szentmiséjét tavaly július 31-én tartotta Kolozsváron.

Múlt héten, amikor otthon járt szülőfalujában, elmondása szerint egyesek csodálkoztak, hogy nem lesz otthon húsvétkor. „Jeleztem nekik, hogy valószínűleg mostantól fogva sosem lesz otthon húsvétkor, de közben mégis mindig otthon leszek. Remélem, hogy a Jóisten megadja ezt a kegyelmet, és mindig otthon lehetek abban a közösségben, ahol szolgálattevőként jelen leszek” – jegyezte meg.

A Bőjte Csongorral készült interjú a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 április 5, 13:28

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak