Élő Kolozsvári Rádió

Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka: a tudomány, a közösség és a párbeszéd jegyében

Összeállításunkban két, a konferencián elhangzott plenáris előadóival készített beszélgetést közvetítünk.

Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka: a tudomány, a közösség és a párbeszéd jegyében

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 1, 12:44

A Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának idei konferenciáját az Erdélyi Múzeum-Egyesület a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karával, valamint az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karával közösen szervezte meg. A rendezvény fővédnöke Kollár László Péter akadémikus, az MTA főtitkára volt. A rendezvény örökös tiszteletbeli védnökeként pedig a nemrégiben elhunyt Gyulai József akadémikusnak, a Novofer Alapítvány kuratóriuma volt elnökének jár köszönet.

Összeállításunkban két, a konferencián elhangzott plenáris előadóival készített beszélgetést közvetítünk. Dr. Szigeti Ferenc előadásában bemutatta a Nyíregyházi Egyetemen folyó mérnökképzés fejlődésének történetét, a fejlesztések főbb állomásait, a képzési portfólió folyamatos bővülését, a duális és kooperatív képzés eredményeit ismerhette. Dr. Réti Tamás előadásának címeként A vegyületek, vírusok, focilabdák címet adta, amellyel fel szerette volna hívni a figyelmet a minket körülvevő világ sokszor rejtett folyamataira és összefüggéseire.

Riporter: László Tibor

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében
Bővebben csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 08:36

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében

A kolozsvári Jobbágy/Ariesului utcai Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus plébániatemplom az egyházi és szociális szolgálat...

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében
Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről
Bővebben csütörtök, 2026 május 282026 május 28, 15:46

Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről

A Kétféle én(ek) című tanulmánykötetet mutatták be Kolozsváron, amely a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából,...

Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről
Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában
Bővebben szerda, 2026 május 272026 május 27, 12:41

Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában

1920 után új korszak kezdődött a románok és magyarok közös erdélyi, bánsági és máramarosi történetében. A magyarok egy része úgy...

Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában
Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése
Bővebben kedd, 2026 május 262026 május 26, 13:40

Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése

A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya...

Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése
Bővebben hétfő, 2026 május 182026 május 18, 07:24

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel

A populáris kultúra, mint társadalmi narratíva című eseménysor alkalmából készített interjúsorozatunk a Magyari Tivadar szociológussal...

A populáris kultúra értelmezése társadalmi háttérrel
Bővebben csütörtök, 2026 április 232026 április 23, 11:38

Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost

A 19. századi Kolozsvár kincsteremtő polgárairól beszélgettek kedden este az EME székhelyén a Kolozsvár Társaság szervezésében, ahol...

Polgárok, akik kincsessé tettek egy várost
Bővebben szerda, 2026 április 222026 április 22, 08:31

Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Helikon és a Napsugár, valamint a Szivárvány gyereklapok, illetve a...

Egy jelentős életmű az utókor értelmezésében
Bővebben péntek, 2026 április 172026 április 17, 12:17

Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen

Demeter János egyéni természetfotó-kiállítását nyitották meg a héten az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A...

Barokk színek, hangok, hangulatok – természetesen