Élő Kolozsvári Rádió

Pillanatképek a kárpátaljai magyarok életéből

Dercenben, Beregszászon, Munkácson, Tiszakeresztúron és Mezőváriban jártunk.

Pillanatképek a kárpátaljai magyarok életéből
Foto: A munkácsi Szent József-óvodába járók hangulatos összeállítással kedveskedtek érkezésünkkor

Szerkesztő: kristalybea, 2023 február 15, 16:09 / actualizat: 2025 február 24, 8:30

A Kolozsvári Rádióban korábban már igyekeztünk közelebb hozni hallgatóinkhoz a derceni és a beregszászi ingyenkonyhán zajló tevékenységeket, és egyedül élő, idős, beteg emberekhez, nagycsaládokhoz is ellátogattunk. Mint kiderült, nagyon sokat segít ezeknek az embereknek a mindennapi meleg ebéd, s ugyanígy a jó szó is, hogy valaki rájuk gondoskodik róluk, meghallgatja a panaszukat, az örömüket.

Szemrevételezés, tanakodás – körbeálltuk a nagyobb teljesítményű generátort a derceni parókia udvarán

A történeteket, amelyeket a nagyközönség elé tártunk, január közepén „gyűjtöttük”, amikor Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztor vezetésével négy generátort vittünk Kárpátaljára. Mostani összeállításunkban elsőként az ukrajnai háború kitörésének napjára, 2022. február 24-re emlékezünk vissza, majd a tűzharcok sújtotta régiókból érkezett menekültek befogadásáról és az ukrajnai nyelvtörvény rendelkezéseinek következményeiről is szót ejtünk.

A három nap, amit Kárpátalján töltöttünk, igazolta: a béke az, amire már nagyon vágynak az ott élők.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Aki hozzájárulna ahhoz, hogy az életük valamivel könnyebb legyen, csatlakozhat az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtéséhez (EPARHIA REFORMATĂ DIN ARDEAL, BCR CLUJ, RO66 RNCB 0106 0266 0457 0001, SWIFT RNCBROBUXXX, megjegyzés: Donație pentru cetățenii ucraineni afectați de război), vagy az adományokat átadhatja bármelyik református egyházközségnél.

Zán Fábián Sándor püspök, valamint Zsukovszky Miklós derceni és Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztor

A nehéz helyzetben lévők segítésére napi szinten hangsúlyt fordítanak a kárpátaljai magyarok, ezt bizonyítja a diakóniai munka és a Karitász tevékenysége is. Tavaly, amikor a háború kitörése után megindult a menekültáradat Kelet-Ukrajnából, több településen fogadtak be menekülteket.

Zsukovszky Miklós református lelkipásztortól, a Beregi Református Egyházmegye esperesétől megtudtuk: Dercenben például 16 menekült talált otthonra.

„Úgy éreztük, hogy nekünk sem szabad kivonni magunkat abból, hogy befogadjuk a harcok elől menekülő embereket, akik az életüket próbálják menteni. Nagyon sokan segítettek nekünk, és úgy láttam, hogy ebben a szolgálatban nem voltunk egyedül a feleségemmel, hanem mellénk állt a gyülekezet, és igyekezett segíteni jobbá tenni az életüket.”

Összeállításunkban Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke is megszólal, akivel a lelkipásztorok felelősségéről, helytállásáról is beszélgettünk.

Menyhárt István kalauzolásával a mezővári templomba is benéztünk

„A lelkészeknek, mint példáknak, akik elöl járnak, akikre felnéznek az emberek, hősiesen és odaadóan helyt kell állniuk, nincs más lehetőség. Háborús időben áldozathozatal nélkül nincs megmaradás. Ugyanakkor az erdélyiek is áldozatot hoztak értünk a sok-sok adományukkal, amellyel már tavaly hozzájárultak az egyházunk életéhez, akár amikor egy perselypénzt adományoztak, amikor a nőszövetség támogatott, vagy amikor lelkészeket támogatnak. Segítették, hogy mi azt érezzük: nem vagyunk egyedül, mert valaki együttérez velünk, imádkozik értünk, áldozatot hoz, hogy a téli sötét hónapokban legyen áramunk.”

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”