Listen Live Kolozsvári Rádió

Fényt vinni, érezni, tapasztalni mentünk Kárpátaljára – történeteket hoztunk

Fényt vinni, érezni, tapasztalni mentünk Kárpátaljára – történeteket hoztunk

Articol editat de kristalybea, 1 február 2023, 16:38

Kárpátalján jártunk, mert Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztor úgy érezte: fontos lenne elindulni, segítő jobbot kérni, aztán nyújtani is, de tapasztalni, érezni, s hazatérve másoknak is megmutatni. Négy generátort vittünk magunkkal – a nagyobbik Dercenben maradt, ahol szociális konyha, óvoda és iskola működik –, a kisebbek mostantól Munkácson, Tiszakeresztúron és Mezőváriban teljesítenek szolgálatot, megkönnyítve némiképp az ott élő közösségek mindennapjait.

A 2022. február 24. óta tartó ukrajnai háború teljesen felforgatta a kárpátaljai magyarság életét, s bár többen hálatelt szívvel nyugtázzák, hogy mindeddig sikerült távolmaradniuk a tűzharcoktól, ez a bizonytalansággal, félelemmel teli helyzet lelkileg, szellemileg és fizikailag is megviseli őket.

Összeállításunkban Zsukovszky Miklós esperes, derceni lelkipásztor és Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke mellett olyan emberek szólalnak meg, akik maguk is aktívan kiveszik a részüket a rászorulók segítéséből. Egyikük Szabó Gyula diakónus, aki a mindennapi meleg ebéd kiszállításakor találkozik a kedvezményezettekkel.

Ő mondta, hogy az ebéd is nagy segítség az egyedül élő, idős embereknek, és persze nagyon tudnak örülni annak is, hogy van valaki, aki rájuk nyitja az ajtót, aki törődik velük. S hogy neki például mi ad erőt neki? „Néhány hónappal ezelőtt volt, hogy én is padlón voltam testileg-lelkileg, de van, kibez kapaszkodnunk, van kiben bíznunk” – jegyezte meg a diakónus, akivel rászoruló időseket, családokat is meglátogattunk.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány