Élő Kolozsvári Rádió

Tündérlakot épít a mikolai Mosolyház

A Kolozsvári Rádió 24 órás magyar adásának évfordulóján továbbgöngyölítettük a mikolai Mosolyház történetét is.

Közös lekvárfőzés idén nyáron a Mosolyháznál

2020 novemberében, egy pandémiás, online könyvbemutatóval kezdődött az ismeretségünk a sérült fiatalokat foglalkoztató nappali központtal, aztán nem sokkal később a rendhagyó karácsonyukba is betekinthettünk. Mármint a járvány miatt volt rendhagyó a karácsony – egyébiránt azt tapasztalhattuk, hogy ugyanolyan örömöt szerez mindenkinek, a készülődés hasonló, az ünnep nem különbözik annak függvényében, hogy valaki sérült vagy sem. Aztán 2021 júliusában, az autista büszkeség napján csoportosan kapcsolódtak be élő adásba, hogy elmeséljék, mit csinálnak éppen. Végül szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2021. október 29-én beszéltünk utoljára Löchli Tündével, a Mosolyházat működtető Noe Partium szervezet egykori elnökével. Mint mindig, akkor is mosolygott a hangja a telefonban. Elhatároztuk, hogy karácsonyra ismét megkeressük őket, hiszen ekkorra, a járványügyi korlátozások enyhülésével ismét együtt ünnepelhettek a fiatalok. Néhány héttel később érkezett a hír, hogy Löchli Tünde nincs többé közöttünk.

A következő összeállításban, ahol felidézzük a Mosolyház eddigi tevékenységeit, így rá is emlékeztünk. Mikolán az épülőfélben levő, bárka típusú otthont – amelynek építését továbbra is lehet támogatni – a Fény otthonáról Tündérhonra nevezték át.

Az egyesület vezetését Katócz Irénke vette át, akivel a jelenről és a jövőről is beszélgettünk.

Sebők Tímea összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 3, 15:00

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak