Sétatér: a mindig más karácsony
Articol editat de kristalybea, 24 december 2020, 12:57
Fotó: Fortepan, adományozó: Lissák Tivadar (1942)
Hogyan lehetne bizonyítani, hogy a karácsony mindig más? Minden életkorban, minden helyzetben változik. De az, hogy hogyan ünnepelünk – divatosan szólva: mit hozunk ki belőle, vagy még modernebbül fogalmazva: hogyan tudjuk kimaxolni a karácsonyt– az igazából tőlünk függ, azoktól, akik ünnepelnek. Kinek szálloda és pazar fényűzés, kinek meghitt otthon, vidéki ház jelenti az „igazi” karácsonyt. S csodálkozunk, ha a másik nem érti: nekünk miért épp erre van szükségünk. Talán azért, mert az év többi részében a másik véglettel van NAGYON sok dolgunk. Ezért szeretjük, ha ez megváltozik, s ezért változtattunk tudatosan is az ünneplési szokásainkon.
De az ünnep és annak körülményei is átalakultak életünk során, s eltér ma már az ünnepvárás is attól, amit nagyszüleink meséltek. Hogy csak a példánál maradjunk: ma már nagyon keveseknél lóg a padlás rúdján frissen füstölt kolbász. Nem beszélve arról, hogy legtöbb helyen – például a tömbházlakásokban – a padlás is ritkaság. Mégis, évek, évtizedek óta megtaláltuk a módját, hogy december végére, ami legtöbbünknek Jézus születése ideje, másoknak a fény ünnepe, költözzön csillogás, fény, szeretet – szóval: ünnep az otthonunkba.
A december 23-i Sétatérben először Tánczos Vilmos néprajzkutató mesél gyermekkora karácsonyairól, majd Könczey Csongor karácsonyuk előtörténetéről, amikor is összegyűl a nagycsalád, és kántálókat is fogadnak kisbácsi otthonukban. Végül a Szatmár megyei Mikolán működő, fogyatékossággal élő fiatalokat foglalkoztató nappali központ, a Mosolyház a központ állandó vendége, Bicsi Márk és édesanyja, Andrea – jelképesen – megnyitotta előttünk az otthonukat, és a központot működtető Noé Partium Egyesület vezetőjét, Löchli Tündét is megkerestük, hogy meséljen a speciális igényűekkel – nekik és velük – szervezett ünnepekről.
Rácz Éva
