Élő Kolozsvári Rádió

Elkezdődött a Puck Nemzetközi Fesztivál

Elkezdődött a 20. Puck Nemzetközi Fesztivál Kolozsváron. A rendezvényre péntekig várják a közönséget bábszínházi előadásokkal.

A találkozón idén is romániai, valamint külföldi társulatok alkotásait láthatják a nézők. A gyerekeknek szóló előadások mellett a színész és bábművészet szakos egyetemisták produkcióit is láthatják az érdeklődők.

Az ifjú közönség izgatott zsivajjal üdvözölte a Puck Nemzetközi Fesztivál 20. kiadását, amelyet a járvány miatt hároméves kihagyás után szerveztek meg újra. A fesztiválon különleges előadásokkal és különböző bábszínházi technikákkal igyekeznek elbűvölni a lelkes közönséget – mondta el a Puck Bábszínház irodalmi titkára, Szakács Kincső.

A külföldi társulatok közül a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, a görögországi Hop Signor Bábszínház, a belga Lucinda Ra Társulat, valamint a moldovai Guguță Városi Bábszínház mutatja be előadásait a kolozsváriaknak. A bábfesztivált a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház vegyes bábtechnikát alkalmazó Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz című előadásával nyitották meg. A színdarabban három közismert mesét jelenítenek meg: A rest macska, A szegény halász és a nagyravágyó felesége, illetve a Mártás király és az igazmondó juhász története is felsejlik – mondta el az előadás egyik bábszínésze, Bonczidai Dezső.

Az előadásokra elsősorban a Puck Bábszínház Király utcai székhelyén várják a közönséget, de egyéb belvárosi helyszíneken is lesznek bábszínházi előadások. A teljes program és egyéb információk a fesztivál honlapján találhatóak: a puckinternationalfestival.com oldalon. Az előadásokra jegyek a helyszínen vásárolhatók.

Birtalan Albert összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 17, 16:33

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak