Élő Kolozsvári Rádió

A stadionokban hallható gyűlöletbeszédre is megoldást várnak

18 megoldatlan ügy mellett sok más probléma is felmerült, mióta aláírták a legutóbbi magyar-román kisebbségi vegyes bizottság jegyzőkönyvét.

Több mint tízéves szünet után a társelnökök találkozójával hétfőn megkezdődött Bukarestben a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság újabb ülésszaka, amely a Romániában élő magyar és a Magyarországon élő román kisebbség gondjait hivatott feltérképezni és megoldani.

Az MTI tudósítása szerint a magyar fél egyebek mellett a restitúciós kérdésekre, a stadionokban hallható gyűlöletbeszédre, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium, a magyar orvosképzés és a jelképhasználat ügyére vár megoldást – mondta Kalmár Ferenc miniszteri különmegbízott, a bizottság magyar társelnöke.

A 2011-ben tartott nyolcadik bizottsági ülésszak jegyzőkönyvét a magyar fél azért nem volt hajlandó aláírni, mivel 18, általa felvetett kérdést a testület nem tárgyalt meg. A kisebbségek helyzetéről folytatandó államközi párbeszéd intézményes keretének újraindításáról tavaly állapodott meg Gyulán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bogdan Aurescuval, a román diplomácia vezetőjével.

A román fél egy új jegyzőkönyv-struktúrára tett javaslatot, ezért Kalmár Ferenc szerint a magyar félnek először meg kell vizsgálnia, hogy azok a problémák, amelyek a romániai magyar közösséget foglalkoztatják, beleférnek-e a román fél által javasolt új struktúrába. Kalmár Ferenc a kisebbségi vegyes bizottság jelenlegi román társelnökével, Daniela Gitman államtitkárral találkozott, hogy előkészítsék a testület plenáris ülését.

Kalmár Ferenc szerint a párbeszédet mindenképp fenn kell tartani, és mindig a megegyezés reményével kell tárgyalóasztalhoz ülni.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 11, 15:15

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak