Élő Kolozsvári Rádió

Hogy készülnek az iskolák a hideg időszakra?

Az egyetemek egy része már bejelentette, online oktatásra tér át a téli hónapokban, így minden diák saját otthona melegét élvezheti majd. Mert az egyetem nem tudja biztosítani. A meleget, mármint.

Illusztráció

A tanügyminiszter, Sorin Cîmpeanu a napokban a közösségi médiában tett közzé bejegyzést, amelyben arról tájékoztatott minden szorongót, hogy nem kell félni: az iskolákban lesz fűtés. Nem kell majd áttérni az online oktatásra. Lesz pénz a fűtésszámla kifizetésére. Ebben pedig partnerként a prefektúrákat és a megyei tanfelügyelőségeket jelölte meg, utóbbiaknak kell meggyőződniük majd arról, hogy minden olajozottan működik a fűtési rendszerben.

Kolozs Megye alprefektusa, Tasnádi Szilárd azt mondja, minden rendben. Legalábbis egyelőre. Kerekes Adelhaida Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes úgy tudja, mindenhol biztosítani tudják a fűtést, ott is, ahol fával történik a fűtés, beszerezték már a fűtőanyagot.

Az iskolaigazgatók kissé borúsabban látják a helyzetet. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója azt mondja, már múlt tanévben is gondjuk volt, lévén, hogy januártól olyan számlát görgettek, hogy augusztusban költségvetés-kiegészítésre volt szükség. A szolgáltató el akarta zárni a gázcsapot, de az önkormányzat végül előirányozta a költségvetés-kiegészítést. Idén is a polgármesteri hivatalban azt mondták, „ne fagyasszák meg a gyerekeket”, de amennyiben lehet, spóroljanak. A kollégium havi számlája a kompenzációt követően téli hónapokra 60 000 lej volt. Remélik, hogy idén sem lesz több.

A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója, Vörös Alpár azt mondja, bíznak abban, hogy korszerű fűtőberendezésük költséghatékony lesz. Az új berendezés beszerelése óta észlelhetően kisebb a fogyasztásuk.

A tanügyminiszter ígérete szerint a kormány kifizeti az árkülönbségeket az esetleges energiaár-ingadozások esetén. Mi pedig bízunk benne, hogy a témára a tél folyamán nem kell majd visszatérnünk.

Forrai Szerénke összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 28, 16:24

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak