Élő Kolozsvári Rádió

A sajtó helye – színházban, újságírókkal

Felolvasószínházi eseményt és sajtóbeszélgetést szervez a Szigligeti Színház 2022. szeptember 21-én, a magyar dráma napján, 18 órától a színházban.

A Szigligeti Színház színművészei olvassák fel Mihály Zsombor A helyi című drámáját, amely a nagyváradi Szigligeti Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közösen meghirdetett, DráMÁzat elnevezésű drámaírói pályázatának Debüt kategóriájában ért el első helyezést 2021-ben.

A darab a nyilvánosság erejének, valamint a sajtó, és elsősorban a helyi lapok helyzetének problémáját veti fel, és ez lesz a témája a felolvasást követő beszélgetésnek is, amelyre a nagyváradi és környéki sajtó képviselőit is meghívtuk. Hogyan találhat helyet magának a helyi sajtó az internet, a közösségi oldalak világában, hogyan maradhat releváns a közösség számára? Hogyan változott, alakult a jelentősége az elmúlt időszakban, és mit várhatunk a jövőben? Ilyen és hasonló kérdésekre keresik a választ közösen.

A beszélgetés moderátorával, Bozsódi-Nagy Orsolyával (a Szigligeti Színház irodalmi titkárával) és a vita elindítójával, Szűcs Lászlóval (a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnökével) beszélgettünk az eseményről.

Kérdezett: Rácz Éva

Mihály Zsombor Székelyudvarhelyen született, harmincöt éves. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, újságírást és informatikát tanult. Jelenleg Budapesten él. Vele Ferencz Zsolt beszélgetett, ezt itt hallgathatja meg

Képek forrása: Szigligeti Színház/Facebook

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 21, 08:01

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak