Élő Kolozsvári Rádió

Négynyelvű színházi produkció Kolozsváron – Prométheusz’22

A Prométheusz’22 című nemzetközi koprodukciót mutatja be pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház, Tompa Gábor rendezésében.

Az Európai Színházi Unió “Katasztrófa”-projektjében 16 tagszínház koprodukcióban hoz létre 7 előadást. Minden esetben egy klasszikus mű modern adaptációját készítik el. Kolozsváron a Magyar Színház, a Ljubljanai Nemzeti Színház és a Konstancai Állami Színház működik együtt. Az előadásban mindenki anyanyelvén beszél, kivételt képeznek az isteneket játszó színészek, tőlük angolul hangzik el a szöveg. A Prométheusz’22 című előadást Tompa Gábor rendezi, bemutatója július elsején, pénteken este 8 órától lesz a nagyteremben.

Aiszkhülosz “Leláncolt Prométeusz” című tragédiája ez esetben Samuel Beckett “Katasztrófa” című drámájával egészül ki.

Most arról beszél Tompa Gábor rendező, hogy miként képzeljük el a két mű ötvözését.

Riporter: Gergely Zsuzsa.

A Prométheusz’22 bemutatója július elsején lesz, az előadás másodikán és harmadikán este 8 órától is látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 29, 11:05

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak