Élő Kolozsvári Rádió

Újraszentelték a felújított bágyoni unitárius templomot

Újraszentelték a bágyoni unitárius templomot. Az aranyosszéki település kora Árpád-kori alapokon álló, XIX. századi barokk templomát európai uniós alapokból újították fel.

A bágyoni unitárius templomról a felújítás előtt is tudták, hogy mai, XIX. századi barokk templomnak volt egy gótikus elődje, erről tanúskodik az 1338-as építési felirat. Az ásatáskor azonban Árpád-kori temetőre bukkantak, ebben pedig olyan arany hajkarikára, amelyet a 11. század első felére datáltak a régészek. Ez azt jelenti, hogy a kora Árpád-kori királyi adminisztráció ekkor már jelen volt Bágyonban.

Bármilyen kis vidéki templomba mennénk el, mindenhol hatalmas értékeket találunk – mondja Makay Dorottya műemlékvédelmi szakmérnök, tartószerkezet-tervező, aki első perctől részt vett a bágyoni templom felújításában.

A bágyoniak templom újraszentelési ünnepén Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke mondott ünnepi beszédet.

„Sikeres időszak a mostani, hiszen gyakran számolhatunk be arról, hogy megújulnak templomaink, iskoláink, közösségi tereink, azok az intézmények, amelyekre szükségünk van közösségként. A bágyoni unitárius templom is ilyen: bizonytalan, nehéz, kiszámíthatatlan időkben erősít bennünket, gyökereinket és hitünket” – mondta ünnepi köszöntőjében Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke.

A templom felújítása öt évet tartott, ezalatt a református templomban tartották az istentiszteletet. Nagy öröm visszatérni saját templomukba – mondja Fekete Béla bágyoni unitárius lelkész.

Bágyon Kolozs megyében, Tordától alig 10 kilométerre van, Várfalva község egyik legnagyobb falva. A 2011-es népszámlálás adatai szerint mintegy hétszázan lakják, szinte 470-en magyarok. Bágyon első írásos emléke 1291-ből származik. Az unitárius templom restaurálásakor végzett ásatáskor talált leletek valamint a feltárt Árpád-kori temető azt bizonyítja, hogy már a XI. században éltek itt magyarok, akiknek templomuk volt. Ezt a templomot többször átépítették, a XIV. században gótikus, majd a XIX. században barokk stílusban.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 27, 12:52

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak