Élő Kolozsvári Rádió

Erdély dalát keresi a 20 éves MIÉRT

A Magyar Ifjúsági Értekezlet egy Erdély szintű dalversennyel, az Erdély dalával kívánja megünnepelni létrejöttének 20 éves évfordulóját – jelentették be a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon.

A jelentkezés elkezdődött, a dalok nevezési határideje augusztus 10. A legjobb alkotásokat egy élő televíziós műsor keretében mutatják be október végén.

Az Erdély dalával a MIÉRT nem egy új fesztivált kívánt teremteni, hanem lehetőséget próbálnak adni az erdélyi zenészeknek arra, hogy megismerje őket a szélesebb közönség. Nemcsak televíziós szereplést biztosítanak a versenyzők számára, a legjobb dalok szerzői fesztiválokon is felléphetnek, mondta el rádiónknak a MIÉRT elnöke, Oltean Csongor.

A MIÉRT szerint kevés az olyan dal, ami igazán az erdélyi fiatalokról szólna, az otthonukról, a értékeikről. Ezért azt a célt tűzték ki, hogy felfedezik azt a dalt, amely az otthonról, az erdélyi életérzésről, az erdélyi magyar fiatalokról az erdélyi magyar fiataloknak szól – mondta el a dalverseny főszervezője, Bogya Anna.

Az Erdély dala vetélkedőbe kizárólag erdélyi származású zenészek nevezhetik be alkotásaikat. A versenyen kizárólag olyan dalok szerepelhetnek, amelyek nem kerültek kereskedelmi forgalomba a nevezést megelőzően. Az Erdély dalába továbbá kizárólag magyar dalszövegű alkotásokkal lehet pályázni. A nevezési platform és számos további információ a frissen elindított www.erdelydala.ro oldalon érhető el.

A jelentkezés augusztus 10-ei lezárása után egy szakmai zsűri választja ki a legjobb 6 dalt, míg a közönség az online platformon keresztül egy dalt szavazhat be abba az élő műsorba, amelyet majd az Erdélyi Magyar Televízióban, illetve online felületeken közvetítenek. A legjobb 7 dal szerzői augusztus 10. után egy alkotói táborban vehetnek részt, ahol mentorok segítségével csiszolhatnak még a dalukon az élő műsor előtt. Az október végére tervezett élő műsorban a zsűri és a közönség segítségével díjazzák a legjobbakat. A versenyzőknek szánt jutalmakról a MIÉRT alelnöke, Szilágyi Dóra nyilatkozott rádiónknak.

A versenyző dalokat a közönség mellett egy elismert, Magyarországon is befutott, és nem mellesleg erdélyi gyökerekhez kötődő szakmai zsűri értékeli. Közöttük lesz Keresztes Ildikó énekes, Bagossy Norbert a Bagossy Brothers Company frontembere, Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál alapító frontembere és Lukács Laci, a Tankcsapda frontembere. A verseny támogatója a MOL Románia, illetve a szervezők várják azoknak a szponzoroknak a támogatását is, akik fantáziát látnak az Erdély dala vetélkedőben. A versennyel együtt egy jótékonysági kampányt is indítanak, amelynek célja az erdélyi fiatal tehetségek gondozása és támogatása.

Birtalan Albert összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 3, 11:50

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak