Élő Kolozsvári Rádió

Jön a módosított tanévszerkezet, de a tanterv átalakítása még várat magára

Öt részből áll majd a következő tanév, az egyes modulok között hosszabb-rövidebb vakációkkal. Kevesebb jegyet kapnak majd a diákok, tehát elvileg a dolgozatírás, felelés egy részét is ki lehet majd küszöbölni.

Illusztráció

Mindez a diákok és tanárok dolgát könnyítené, viszont a tartalmi változtatás még várat magára: a tanterv átalakításra valószínűleg csak 2023 őszétől lehet számítani.

„Az oktatási szakemberek szerint sokkal hatékonyabb a tanulási folyamat, ha azokat a periódusokat, amikor a gyerekek iskolába járnak és tanulnak, kisebb-rövidebb vakációk szakítják meg. Így lesz alkalma a feltöltődésre diákoknak, pedagógusoknak és szülőknek egyaránt. De ez igazából nem reformálja meg a román oktatást, a reform akkor fog végbemenni, ha ezeket az új oktatási modulokat a diákok számára sokkal érthetőbb tantervvel fogják megtölteni” – mondta rádiónknak Kallós Zoltán oktatási államtitkár.

Az új tantervek leadási határideje 2023 ősze.

Ami még újdonság lesz a következő tanévtől, az, hogy kevesebb dolgozatot írnak és kevesebbet felelnek a diákok, ha a pedagógus is úgy gondolja, mert a jegyeknek a mostanihoz képest a fele is elég, ha a naplóba kerül.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2022 május 31, 16:57

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak