Élő Kolozsvári Rádió

Mérlegen Novák Katalin erdélyi látogatása

Bethlen Gábor szobrának avatása Gyulafehérváron, a püspöki ház táblájának leleplezése Nagyenyeden, a magyarlapádi református templom meglátogatása, kis diplomáciai feszültség, reggeli futás a kolozsvári Sétatéren, a Székelykő megmászása Torockón és kalotaszegi villámlátogatás Magyargyerőmonostoron – ez nagyon röviden Novák Katalin köztársasági elnök hétvégi erdélyi látogatásának mérlege.

„Egyszerre építsünk téglából és habarcsból épületeket s igéből és hitből lelki, szellemi védőbástyákat” – mondta Gyulafehérváron Novák Katalin magyar államfő. Az ünnepi rendezvény előtt Novák Katalin köztársasági elnök a Gyulafehérvári Székesegyházban megkoszorúzta a Bethlen Gábor fejedelem sírját jelző emléktáblát. Ezt követően a 400 éve alapított, egykori Collegium Academicum épülete előtt felavatták Bethlen Gábor egész alakos köztéri szobrát. Novák Katalin államelnök beszédében úgy fogalmazott: a köldökzsinór nem vágható el az anyaország és Erdély között.

„Azért vagyunk ma itt, mert Bethlen Gábor nem ereszt. Mi sem eresztjük el Bethlen Gábort. Azt a férfit, aki akkor alkotott Erdély földjén maradandót, amikor mások pusztítottak, háborúztak és elvették azt, ami a másé. 400 év telt el azóta, de bennünket ma is lenyűgöz és kötelez a református fejedelem. Kötelez arra, hogy mi is építsünk.”

„Erdélyben az egykori fejedelem szobra bárhol állna, jó helyen lenne, de itt, Gyulafehérváron az igazi helyére került, oda, ahová való” – mondta a szobor avatásakor tartott beszédében Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke. Bethlen Gábor szobra Gyulafehérváron azt is jelzi, hogy a város befogadta az egyik kisebbségi nemzet történelmi hősét – mondta Kelemen Hunor.

„Bethlen Gábor szobra a várba került, azaz egy olyan helyszínre, ami nekünk magyaroknak Erdély aranykorát a román honfitársainknak pedig a modern Románia megteremtésének helyszínét idézi meg. Az ilyen gesztusok világosan jelzik, hogy lehetnek a múltunkban párhuzamosságok, lehet egyet nem értés a múlttal kapcsolatosan, sőt, vita is lehet, de a jelenünk közös, és ha van egy kis eszünk, akkor a jövőnk is az.”

Gyulafehérváron nemcsak a 400 éves kollégiumot, hanem a fejedelmi oktatás művelődéspolitikáját is ünnepelték. A felemelkedés alapja az oktatás, ebben pedig követendő példa Bethlen Gábor hagyománya – fogalmazott beszédében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.

„Hiábavaló minden szoborállítás és szoboravatás, ha Bethlen Gábor ércbe öntött alakja nem emlékeztet végrendeletes hitvallására: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki sincsen bizonyára, bizonyára nincsen. Emléke legyen áldott nemzedékről nemzedékre. Ámen!”

Nagyenyeden a Református Egység Napja rendezvényével párhuzamosan kisebb ellentüntetés is volt, néhányan román trikolórral Avram Iancu, Vitéz Mihály, valamint a három parasztvezér Horea, Cloșca és Crișan arcképével tüntettek a kordonon kívül. Egyikük, Călin Matieș, a román Szociáldemokrata Párt szenátora átnyújtott egy csokor virágot és egy román nemzeti színű kokárdát Novák Katalin államfőnek, majd a szobortól néhány méternyire elhelyezte a Iancu-portrét. Ez a kis intermezzo összefüggésben lehet azzal, hogy korábban, pénteken este a bukaresti külügyi tárca közleményt bocsátott ki, amelyben kifogást emel a magyar államfő által a közösségi oldalán posztolt bejegyzés kapcsán. Ebben Novák Katalin – a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel folytatott kolozsvári megbeszélését követően – közölte, hogy köztársasági elnökként kiemelt feladatának tartja az összmagyarság képviseletét, így számámra nincs különbség a tekintetben, hogy valaki határon innen vagy túl él. A magyar az magyar, s pont” – írta Facebook-bejegyzésében a köztársasági elnök. A román külügyminisztérium ezzel kapcsolatban hívta fel a figyelmet: mivel Magyarország elnökének megállapítása magyar nemzetiségű román állampolgárokra is vonatkozik, „a nemzetközi jog alapján egy állam nem formálhat bármilyen jogot egy másik állam polgáraival szemben.”

Szombaton Nagyenyeden emléktáblát avattak a püspöki házon Novák Katalin magyar köztársasági elnök jelenlétében. A kollégium utcájában több ház is megújult. Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felős államtitkár a felújítások kapcsán elmondta: „jövőt akarunk mutatni a gyermekeinknek, utódainknak és egy olyan élhető jelenből induljunk ki, amiből talán nekik könnyebb lesz majd az építkezés.”

A Nemzetpolitikáért felelős államtitkár erdélyi látogatása több helyszínére is elkísérte Novák Katalint. A magyar államfő sajtónyilvános programja mellet időt szakított Torockón a Székleykő megmászására, Kalotaszeg egyik legrégibb temploma, a Magyargyerőmonostori meglátogatására és reggeli futásra is.

Az összeállítás teljes hosszában a lejátszóra kattintva hallgatható meg.

Összeállította: Szilágyi Szabolcs

Képek: Novák Katalin Facebook oldala

Szerkesztő: kristalybea, 2022 május 23, 16:48

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak