Élő Kolozsvári Rádió

A rák túlélőinek joguk van elhallgatni betegségüket

A „feledésbe merülés jogát” teszi lehetővé a rák túlélőinek az a törvény, amelyet első házként a szenátus már el is fogadott.

Fotó: awareness.org

A törvény szavatolja, hogy ezentúl azok, akik legalább hét éve átestek valamilyen daganatos betegségen, elhallgathatják azt, és ugyanúgy felvehetnek bankhitelt vagy köthetnek bárminemű biztosítást, mint bárki más.

„A rák túlélőinek joguk van elhallgatni a betegségükkel kapcsolatos információkat és az egészségügyi intézményüknek is kötelező elhallgatnia ezt, amennyiben az onkológiai protokoll befejezésétől eltelt hét év, illetve, akiket 18 éves koruk előtt diagnosztizáltak, azok esetében 5 évnek kell eltelnie” – mondja a kezdeményezésről a törvény társszerzője, Kovács Irén Erzsébet szenátor.

A betegség túlélői ezentúl hozzáférhetnek a pénzügyi szolgáltatásokhoz, egészség-és életbiztosításhoz, ezeket a szolgáltatásokat ugyanis az intézmények többnyire megtagadták az egykori daganatos betegektől. Ezentúl sem a betegnek, sem a betegségről szóló információkat tároló intézménynek nem kell a kórelőzményekről beszámolnia senkinek.

Egy másik rendkívül fontos kezdeményezés ezen a téren a szűrővizsgálatok kötelezővé tételét kidolgozó törvény, amellyel nagyon sok betegség kialakulását és súlyossá válását meg lehetne előzni – mondja Kovács Irén Erzsébet szenátor. Évente Romániában 3000 nőt diagnosztizálnak például méhnyakrákkal, és 2000 nő hal ebbe bele. Megfelelő szűrőprogrammal ez szinte teljes egészében megelőzhető lenne – teszi hozzá a szenátor. Ez a törvény egyelőre projekt szinten van, a szenátus szakcsoportja dolgozik rajta.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2022 május 18, 16:06

Párhuzamos valóságok
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve