Élő Kolozsvári Rádió

Pénteken és szombaton ismét ünnepel Kolozsváron a Dalosszövetség

Tavaly már elkezdődött, idén pedig folytatódik a Romániai Magyar Dalosszövetség fennállásának 100. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat.

A hétvégi kolozsvári rendezvényekről Tóth Guttman Emese zenetanár, karnagy, a Dalosszövetség elnöke nyilatkozott rádiónknak.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A Romániai Magyar Dalosszövetség 1921-ben alakult 30 énekkar részvételével Brassóban, majd egy évvel később Kolozsvárra tette át a székhelyét, ahol 1948-ig működött. A rendszerváltás után, 1994-ben alakult újra; a szervezet fő tevékenysége a kórustalálkozók, népdalversenyek, koncertek szervezése, emellett évente díjazzák azokat az erdélyi szakembereket, akik sokat tesznek a kórus- és zenei kultúra életben tartásáért, írják a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben.

A 2021-ben elkezdett centenáriumi ünnepségsorozat folytatásaként május 13-án, pénteken 16 órakor Guttman Mihály zenepedagógus, karnagy, a dalosszövetség korábbi tiszteletbeli elnökének sírjánál koszorúznak a résztvevők a Házsongárdi temetőben, majd Guttmann Szabolcs műépítész, műemlékvédő zenei vonatkozású sétára hívja az érdeklődőket.

Szombaton, május 14-én az erdélyi kóruskultúrával kapcsolatos tudományos konferenciát szerveznek a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében, majd délután fél 4-től ünnepi kórushangversenyt tartanak a Kétágú templomban. A kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium Guttman Mihály elemista kórusa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Szalman Lóránt Kórusa, a marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar, a szatmárnémeti Római Katolikus Székesegyház Glória vegyeskara, a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda, a csíkszeredai Lux Aurumque kamarakórus és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus lép fel.

A részletes program megtekinthető az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület honlapján.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 május 12, 13:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak