Élő Kolozsvári Rádió

Itt leszünk! – ez a 13. Kolozsvári Magyar Napok idei mottója

A Kolozsvári Magyar Napokat ismét a régi formájában, nyolc naposra bővítve szervezik meg augusztus 13. (nulladik nap) és 21. között.

A nyitónapon ökumenikus istentisztelettel veszi majd kezdetét a rendezvénysorozat, a hagyományos nyitógálát pedig idén is a Kolozsvári Magyar Operában tartják. A szervezők ígérete szerint több száz eseménnyel várják majd a kolozsváriakat és a városba látogató vendégeket. A rendezvény főbb állomásai idén is megmaradnak: lesz Donaton versenyfutás, örömfőzés és visszatér a bor utca is. Az Emese park pedig ezúttal kibővülve várja az érdeklődőket a Farkas utcai református templom romkertjében. A partnerek között a Kolozsvári Állami Magyar Színház különleges programokkal készül – mondta el a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs, de hozzátette: ezek részleteiről majd a színház képviselői tájékoztatják a sajtót, amint véglegesítették a programjaikat.

Idén is lesz továbbá Szent István-napi néptánctalálkozó, amelyet a Kolozsvári Magyar Táncház 45 éves évfordulóját ünnepelve szerveznek meg. A főtéren minden este két koncerttel várják majd a közönséget, a végleges programot pedig várhatóan júliusban teszik közzé.

A szervezők csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét, Gergely Balázst kérdezte Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 május 12, 13:38

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak