Élő Kolozsvári Rádió

Az EMNT is segít az önkitöltéses népszámlálásban

Szívesen segítünk bárkinek az önkitöltésben – mondta Sándor Krisztina a romániai népszámlálás kapcsán.

Fotó: EMNT

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az általuk működtetett Demokrácia Központokba bárki betérhet, aki úgy érzi, hogy segítségre szorul az online világban.

A romániai népszámláláson csak az önkitöltés a biztosíték arra, hogy az etnikum és a vallás is helyesen lesz kitöltve, vagyis minden magyarról kiderül, hogy magyar. Előjegyzés alapján minden igénylőnek segítenek – ígéri az ügyvezető elnök.

„Aki esetleg nem jut el az irodánkba, az kérje bátran a munkatársaink segítségét akár telefonos úton is, illetve szeretnénk, hogyha még egyszer elhangzana az, hogy mindenki forduljon azokhoz, akik baráti, családi, ismerősi, rokoni körében ért az online világhoz és használja ki ezt az önkitöltési lehetőséget. Ez a legfontosabb szakasz a népszámlálásban” – mondta.

A sajtótájékoztatón jelen volt Tőkés László is. Az EMNT elnöke az ukrajnai háború kapcsán elmondta: anyanyelvtől, vallástól, nemzeti hovatartozástól függetlenül segíteni kell a szenvedőknek.

Szilágyi Szabolcs összeállítása.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 7, 18:37

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak