Élő Kolozsvári Rádió

Fontos a koordináció – folytatódnak a gyűjtések az ukrajnai lakosok megsegítésére

Vasárnap reggelig az ukrajnai menekülteknek szánt több mint 1260 humanitárius felajánlás érkezett a kormány által erre a célra létrehozott platformra – közölte a kormányszóvivő. A segíteni szándékozók többnyire élelmiszereket, vizet, gyógyszereket, szállást, szállítást ajánlottak fel az Ukrajnából érkező menekülteknek.

Fotó: Mircea Miclăuș/Radio Cluj

Körülnéztünk, hogy Erdélyben milyen felajánlások érkeztek, illetve gyűjtési akciók indultak.

Jelenleg mintegy 25 ezer ukrán állampolgár tartózkodik Romániában, közülük 102-en nyújtottak be menedékkérelmet – közölte vasárnap a kormányszóvivő. A Bevándorlási Főfelügyelőség menekültközpontjainak telítettsége jelenleg 57 százalékos, beleértve a többi menedékkérőt is az ukrán állampolgárokon kívül. Az ukrajnai rászorulók számára már számos magánember és civil szervezet kezdett el adományokat gyűjteni, viszont ezek koordinálására rendkívül fontos odafigyelni – mondta el rádiónknak Szakáts István civil aktivista.

A következő napokban a folyamatosan változó helyzethez igazítják a közös munkát – erről egyeztetett az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével, Brenzovics Lászlóval. Rádiónknak az RMDSZ szóvivője, Hegedüs Csilla összegezte a szervezet ukrajnai helyzet által meghatározott munkáját.

Az RMDSZ nagybányai szervezete tartós élelmiszerekből álló gyorssegélyt küldött Aknaszlatinára. Az első szállítmányt délben Nagybányáról indították. A gyűjtés pedig folytatódik, továbbra is várják a tartós élelmiszereket, tisztálkodószereket, pelenkákat és alapvető gyógyszereket az RMDSZ nagybányai székházában, a Felsőbányai (Vasile Lucaciu) utca 5. szám alatt. Az Itt-Hon-Ma egyesület pénzbeli adományokat is gyűjt, ugyancsak az RMDSZ székházban.

Fotó: Mircea Miclăuș/Radio Cluj

Kolozsváron az Unitárius egyház és a Gondviselés Segélyszervezet az adakozó szándékú személyek, egyházközségek és cégek felé intézett felhívást a rászoruló ukrajnai lakosok megsegítéséért. Az Unitárius Egyház és a Gondviselés Segélyszervezet jelenleg pénzadományokat gyűjt a rászorulók számára – tudtuk meg a szervezet központi munkatársától, Vagyas Attilától.

A Szatmár megyei szervezetek és lakosok szálláshellyel próbálnak segíteni a háború elől menekülőkön. Több család kínálja fel egy üres szobáját vagy szabad fekvőhelyét. A szervezettség ez esetben is fontos, a szállás-felajánlásokat File Mónika önkéntes összesíti.

Szatmár megyében egy több mint 200 személy befogadására alkalmas menekülttábor létesítéséről fognak dönteni. A tárgyalások jelenleg is zajlanak ez ügyben. A menekülttábor helyszíne így még kérdéses. Szatmár megye alprefektusa, Altfatter Tamás rádióknak elmondta: Halmin vagy Nagytarnán nyitják meg a menekülttábort.

Birtalan Albert összeállítása

*

További gyűjtésekkel az alábbi anyagainkban foglalkoztunk:

Máltai Szeretetszolgálat: a pénzadomány a leghatékonyabb segítség

Civil lakosok, cégek és segélyszervezetek ajánlják fel segítségüket az Ukrajnából menekülőknek

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 28, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak