Élő Kolozsvári Rádió

Máltai Szeretetszolgálat: a pénzadomány a leghatékonyabb segítség

A leghatékonyabb segítség továbbra is a pénzadomány – mondja Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat főtitkára, aki kollégáival, önkénteseikkel egyetemben több helyszínen fogadja az Ukrajnából érkező menekülteket.

Fotó: Máltai Szeretszolgálat/Facebook

A reggeli megbeszélés után nyilatkozott rádiónknak, kifejtve: folyamatosan egyeztetnek az állami hatóságokkal és a szervezeten belül is, gyakorlatilag mindenki megerősítette, hogy szükség van a munkájukra.

Egyelőre Szatmáron kevésbé indult meg az áradat, többnyire autókkal jönnek. Ott egy logisztikai központot alakítottunk ki, ott fogadjuk az adományokat. Ezeket a kollégáink rendszerezik, és küldik tovább azokhoz a munkatársainkhoz, akik más határtelepüléseken dolgoznak.

 

Mint kiderült, Máramarosszigeten folyamatosan érkeznek a menekültek, a csapat tagjai egész éjszaka ott voltak. Meleg teát biztosítottak, a gyerekek megpihenhettek, egy-egy kicsit játszhattak is. Az anyák, nagymamák ez alatt információkat kaptak azzal kapcsolatban, hogy kihez fordulhatnak segítségért az ország területén.

Fotó: Máltai Szeretszolgálat/Facebook

Talán Suceava megyében vannak a legtöbben, ott együttműködünk a katasztrófavédelmi hatósággal és a Vöröskereszttel. Ott egyébként nagyon sok a felajánlás, emellett magánszemélyek, cégek képviselői autóbuszokkal várják az érkezőket, hogy aztán továbbszállítsák az ország különböző részeire.

 

A teljes beszélgetés visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

*

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat révén a következőképpen lehet pénzt küldeni:

– Mobilpay: https://mpy.ro/1b88cy2er

– Banki átutalással: ASOCIATIA SERVICIUL DE AJUTOR MALTEZ IN ROMANIA, COD IBAN: RO80BACX0000003026889018, COD SWIFT: BACXROBUXXX.

A Máltai Szeretetszolgálat munkáját itt lehet követni.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 28, 13:22

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok