Élő Kolozsvári Rádió

EMKE Díjasok a Kontűrben

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1992 óta adja át az erdélyi Oscarként is emlegetett EMKE Díjakat, amelyekkel a kiemelkedő teljesítményeket jutalmazzák. A 16 díj közül évente legtöbb 12 adható át; kivételt képeznek azok az alkalmak, amikor a tavaly alapított Kötő József-díjat is kiosztják. Idén 10 díj talált gazdára.

This slideshow requires JavaScript.

A Kontűrben négy kitüntetettel beszélgettünk:

Marius Tabacu műfordítóval, akit az erdélyi magyar kultúra minőségi román tolmácsolásáért, a széleskörű magyar–román kultúracsere elősegítésében vállalt kiemelkedő munkásságáért tüntettek ki Kun Kocsárd-díjjal

– a Gróf Mikó Imre-díjjal jutalmazott Nagy Péterrel, az Idea cégcsoport ügyvezetőjével, aki közügynek és szívügyének tekinti a nyomdászatot, a szakmai utánpótlást, múltunk és jelenünk dokumentálását

Gergely Zoltán szobrászművésszel, aki az erdélyi magyar közösség érdekében kifejtett, a hagyományokat a legmodernebb művészi törekvésekkel ötvöző, kiváló alkotómunkája elismeréseként kapott Szolnay Sándor-díjat

Essig József fotóművésszel, szerkesztő-operatőrrel, aki a kultúra és civil kezdeményezések területén nyújtott szerteágazó tevékenységéért vehette át a Janovics Jenő-díjat.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

További díjazottak:

Balázs Sándor unitárius lelkész (Balázs Ferenc-díj)

Kinda István néprajzkutató, főmuzeológus (Bányai János-díj)

Benedek Árpád néptáncoktató (Kacsó András-díj)

Kopacz Katalin-Mária, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke (Kacsó András-díj)

Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy (Nagy István-díj)

Nagy Miklós Kund újságíró, művészeti író (Spectator-díj).

Tiszteletbeli tagság: Beder Tibor pedagógus, közíró, életműdíj: Vizi E. Szilveszter akadémikus.

(Fotók: Horváth László)

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 április 20, 14:39 / actualizat: 2017 május 22, 14:37

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak