Élő Kolozsvári Rádió

Így lehet jelentkezni a kolozsvári idősek otthonába

Oláh Emese alpolgármester a havidíjakról is beszélt rádiónknak.

Így lehet jelentkezni a kolozsvári idősek otthonába
Foto: polgármesteri hivatal

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 25, 08:17

Elkezdődött az iratcsomók benyújtása a kolozsvári idősek otthonába való jelentkezéshez. A Bácsi út 18-as szám alatt épült ingatlant az önkormányzat működteti. Az érdeklődők a helyszínen vagy online, a cpv@dasmclujnapoca.ro címen nyújthatják be az iratcsmókat.

Oláh Emese alpolgármester a Hangolóban elmondta: a helyszínen az ügyfélfogadás hétfőtől szerdáig 8 és 16 óra között, csütörtökön 8 és 17:30 között, illetve pénteken 8 és 14:30 között zajlik. A központ 70 férőhelyes, 42 szobával, és egyaránt tudnak fogadni teljes ellátásra szoruló idős embereket, részlegesen önellátókat és önellátókat.

A havidíjakkal kapcsolatban az alpolgármester kiemelte: országos szinten elfogadott standardok léteznek, amelyek meghatározzák, hogy milyen költségvonzata van egy-egy beteg vagy egy idős ember ellátásának. Például a teljes ellátásra szorulók esetében 8556 lejes havi költségről beszélünk, a részleges önellátók esetében 5061 lej havi költségről, és az önellátók esetében pedig 3086 lej.

Azon személyeknek vagy családtagjaiknak, akiknek nincs anyagi fedezete ezt kifizetni, az állam, illetve az önkormányzat teljes ellátást biztosít, de bizonyítani kell, hogy nincs jövedelme sem a kedvezményezettnek, sem a családtagjainak – hangsúlyozta Oláh Emese alpolgármester.

hírszerk. 

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?
Hírek csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:07

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?

Újra napirenden Románia és Moldova egyesülése. Az SOS Románia párt nyújtott be erről törvénytervezetet a parlamentbe április közepén....

Mennyire vehető komolyan Románia és Moldova egyesülésének terve?
Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Hírek kedd, 2026 június 232026 június 23, 10:21

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat

Romániának sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő. Facebook-bejegyzésében...

Bolojan: a háttéralkuk és az árulások megmutatták korlátaikat
Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 23:46

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát

Késő esti ülésén elutasította a parlament együttes ülése Adrian Veștea kinevezett miniszterelnök kormányát. A szükséges 233 helyett...

Nem szavazta meg a parlament Adrian Veștea kormányát
Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea
Hírek hétfő, 2026 június 222026 június 22, 08:01

Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea

Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök vasárnap benyújtotta a parlamentnek kormánya programját és a miniszterjelöltek névsorát. A kabinet...

Benyújtotta a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját Adrian Veștea
Hírek csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 16:15

Teljes patthelyzet a kormányalakításban

A korábbi tervekkel ellentétben nem nyújtotta be ma kormányprogramját és miniszterjelöltjeinek listáját a parlamentbe Adrian Veștea...

Teljes patthelyzet a kormányalakításban
Hírek kedd, 2026 június 162026 június 16, 14:09

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában

Az RMDSZ politikusai hétfőn találkoztak Adrian Veștea kijelölt miniszterelnökkel, aki kormányzati részvételt ajánlott a Szövetségnek. Az...

Az RMDSZ nem vesz részt Adrian Veștea kormányában
Hírek csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 08:41

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását

Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál, hogy vegyék le a...

Tánczos Barna kezdeményezi a medve szigorúan védett státuszának módosítását
Hírek szerda, 2026 június 102026 június 10, 13:18

Elromlik az idő

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán. A meteorológusok szerint...

Elromlik az idő