Élő Kolozsvári Rádió

A Korunk évgyűrűi – Sajtóklubban Kovács Kiss Gyöngy és Balázs Imre József

kovacs-k-gyongy-a-sajtoklubbanKorunk gondolkodása, akárhova nyúl, mindenütt problémát talál. Mi a probléma? Egy megoldatlan kérdés… S ma csupa ilyen megoldatlan kérdések vesznek körül. Problematikus lett körülöttünk az egész világ. Problematikus életünk gazdasági alapja…  problematikusak társaséletünk  alapformái, amelyek megrázkódtak, sok helyen megnyiltak alattunk, problematikusak szellemiségünk kiélésmódjai, melyek vagy kiapadtak vagy idegen vágányra terelődtek – írta a Korunk első, 1926. februári számában az alapító főszerkesztő, Dienes László.  Akár ma is írhatta volna.

Az idén 90 éves kulturális, tudományos, művészeti folyóirat két munkatársát, Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztőt és Balázs Imre József főszerkesztő-helyettest láttam vendégül a Sajtóklubban, december 14-én. A lap 90 évéről beszélgettünk, tisztáztunk néhány félreértést és előítéletet, azzal kapcsolatban is, hogy mennyire (nem) volt baloldali, politikailag, ideológiailag elkötelezett lap a Korunk, és természetesen az 1990 utáni korszakról és a tervekről is faggattam vendégeimet.

A Korunk a Kárpát-medence  egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata, amely nem csak az erdélyi  magyar tudományos  és művelődési életben, közgondolkodásban játszott megkerülhetetlen szerepet, hanem az európai értékeknek az  erdélyi kultúrába való beemelésében is.

balazs-imre-joszef-a-sajtoklubbanJelenleg a folyóirat  ezerkétszáz-ezerötszáz példányban jelenik meg, az olvasók száma nem csökkent az utóbbi években, és az internetes változatot is több ezren látogatják, ami egy elsősorban az értelmiséghez szóló  elitlap esetében igen nagy szám.

Az eladott példányok száma a tematikától is függ, a legfrissebb, decemberi, Szerelem a történelemben mottójú-vezérelvű lapszámra is valószínűleg az átlagosnál többen lesznek kíváncsiak.

A lejátszóra kattintva az élő műsor szerkesztett, kissé rövidített változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

korunka-korunk-szerkesztoi-a-sajtoklubban

 

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2016 december 15, 13:11

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Kontűr kedd, 2025 május 132025 május 13, 15:57

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”

A kettős szereposztás okán május 10-re és 11-re is egyformán bemutatót hirdetett a Kolozsvári Magyar Opera, a hangulat pedig mindkét esetben...

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Életutak a közművelődés szolgálatában
Kontűr kedd, 2025 április 152025 április 15, 17:30

Életutak a közművelődés szolgálatában

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kétnapos rendezvénnyel ünnepelte megalapításának 140. évfordulóját. A pénteki verses,...

Életutak a közművelődés szolgálatában
Családregény és nekrológok
Kontűr szerda, 2025 április 92025 április 9, 17:07

Családregény és nekrológok

Nemrég megjelent Nánó Csaba író, újságíró két posztumusz kötete. A Naputazók félfikciós családregény, amelyben a szerző olasz...

Családregény és nekrológok
Mindenkié volt a színház – a miénk is
Kontűr szerda, 2025 április 22025 április 2, 16:20

Mindenkié volt a színház – a miénk is

A Kolozsvári Állami Magyar Színház háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte idén a színház világnapját. Klasszikus és kortárs szerzők...

Mindenkié volt a színház – a miénk is
Kontűr szerda, 2025 március 262025 március 26, 10:44

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet

Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje hiánypótló, hiszen hosszú ideje nem született magyar ifjúsági/családi film. Ez egy...

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet
Kontűr szerda, 2025 március 192025 március 19, 13:34

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái

Bereczky Veress Rebeka székelyudvarhelyi apa és kolozsvári anya gyermeke, két író nagyszülő, Telegdi Magda és Veress Zoltán unokája. Így...

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái
Kontűr szerda, 2025 március 122025 március 12, 08:57

Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical

Mark Twain közismert regénye zenés műfajba költözött. A Tom Sawyer musicalt Puskás Zoltán rendezte, aki negyedik alkalommal dolgozott a...

Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical
Kontűr péntek, 2025 március 72025 március 7, 11:28

Arról, hogy milyen nehéz – Én vagyok a szél

„A szöveg mindenkinek nagyon személyes tud lenni. Lehet ezt szabadon is hagyni, és akkor az emberek asszociálnak rá, vagy mindenki úgy...

Arról, hogy milyen nehéz – Én vagyok a szél