Élő Kolozsvári Rádió

Willem Dafoe üzenete a színház világnapjára

"A jó színház rákérdez a megszokott gondolkodási mintáinkra, és ösztönöz, hogy elképzeljük, mire vágyunk igazán."

Willem Dafoe üzenete a színház világnapjára
Foto: Harald Krichel/Wikipédia
2026 március 27, 09:32

Színész vagyok, elsősorban filmszínészként ismernek. De a gyökereim mélyen a színházhoz kötnek. 1977 és 2003 között a The Wooster Group társulat tagja voltam, akikkel saját előadásokat hoztunk létre és játszottunk a New York-i Performing Garage-ben, és turnéztunk is, szerte a világon. Dolgoztam Richard Foremannel, Robert Wilsonnal és Romeo Castelluccival is. Jelenleg a Velencei Színházi Biennále művészeti igazgatója vagyok. Ez a pozíció, a világban zajló események, valamint a vágyam, hogy visszatérjek a színházi munkához, megerősítették bennem a hitet a színház egyedülálló, pozitív erejében és fontosságában.

A The Wooster Groupnál töltött időm szerény kezdetén gyakran nagyon kevés nézőnk volt. Az volt a szabály: ha több a színész, mint a néző, lemondhatjuk az előadást. De sosem tettük. Több társulati tagunk nem is volt képzett színész; különböző szakmai hátterekből jöttek, hogy együtt csináljanak színházat – így a „show must go on” nem feltétlenül volt a jelszavunk, mégis kötelességünknek éreztük, hogy találkozzunk a közönséggel.

Gyakran úgy volt, hogy napközben próbáltunk, este pedig közönség előtt megmutattuk a félkész produkciót. Előfordult, hogy évekig dolgoztunk egy előadáson, közben pedig korábbi turnéink bevételeiből tartottuk fenn magunkat. Évekig dolgozni egy-egy darabon számomra sokszor fárasztó volt, a próbák megterheltek, de ezek a fázisbemutatók mindig izgalmasak maradtak – még akkor is, ha a közönség szerény létszáma lesújtó ítéletet mondott a munkánk érdekességéről. Mégis ez ébresztett rá arra, hogy a tanúként jelenlévő közönség ad a színháznak értelmet és életet.

Ahogy a szerencsejátékterem felirata mondja: „JELEN KELL LENNED, HOGY NYERJ.” A valós időben, közösen átélt alkotás – lehet, hogy előre komponált és megtervezett, de estéről-estére mégis más – ez a színház nyilvánvaló ereje. Társadalmi és politikai értelemben a színház soha nem volt ennyire fontos és létfontosságú önmagunk és a világ megértésében.

A nyilvánvaló problémát az új technológiák és a közösségi hálók jelentik, amik kapcsolatot ígértek, de látszólag inkább elszigetelték az embereket egymástól. Én is naponta használom a számítógépet, még ha nem is vagyok fent a közösségi hálón; rákerestem már magamra színészként, és a mesterséges intelligenciához is fordultam információért. De vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne ismerjük fel azt, hogy az eszközökkel való kapcsolatunk fenyegetés az emberi kapcsolatainkra. Bár bizonyos technológiák jól szolgálhatnak minket, az a probléma, hogy nem tudjuk, ki van a kommunikációs kör másik végén, nagyon mélyen hat, és hozzájárul az igazság és a valóság válságához. Habár az internet képes kérdéseket felvetni, nagyon ritkán ragadja meg azt a csodát, amit a színház tud csak létrehozni. Olyan csodát, ami figyelemből, részvételből és a jelenlévők spontán kialakuló közösségéből születik egy olyan körben, ahol az emberek cselekszenek és válaszolnak egymásnak.

Színészként és színházi emberként továbbra is hiszek a színház erejében. Egy olyan világban, amely egyre megosztottabbnak, kontrollálóbbnak és erőszakosabbnak tűnik, a mi feladatunk az, hogy elkerüljük a színház leértékelődését: ne csak egy kereskedelmi vállalkozás legyen, ami figyelemelterelő szórakoztatásra épül, és ne is csak a hagyományok száraz, intézményes őrzője, inkább erősítsük azt a képességét, hogy embereket, közösségeket, kultúrákat kapcsoljon össze – és mindenekelőtt, hogy kérdéseket tegyen fel arról, merre tartunk…

A jó színház rákérdez a megszokott gondolkodási mintáinkra, és ösztönöz, hogy elképzeljük, mire vágyunk igazán. Társas lények vagyunk, biológiailag a kapcsolódásra teremtve. Minden érzékszervünk egy lehetőség a kapcsolódásra és ezeken keresztül válik egyre világosabbá, hogy kik is vagyunk. A színház mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk.

Magyar fordítás: Németh Nikolett, forrás: Játéktér.ro

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi