Élő Kolozsvári Rádió

Elégedettek a Gaudeamus Könyvvásáron résztvevő kiadók

A kiadók elégedettek a kolozsvári Gaudeamus Könyvvásár első két napjának forgalmával, több könyvet sikerült eladniuk, mint amire számítottak – derült ki a Román Közszolgálati Rádió tegnapi körkérdéséből. A különösen keresett könyvek között van a háromkötetes Erdély Története (Istoria Ardealului), amely a BBTE könyvkiadójánál jelent meg, valamint Amos Oz Júdás (Iuda) című regénye a Humanitas kiadásában.

A vásár második délelőttjén több egyházi témájú kötetet mutattak be, délután pedig történelmi témájú kiadványokat ismerhettek meg az érdeklődők. Ezek között volt Iulia Cubleşan kolozsvári író Catrina úrnő gyűrűje (Inelul Domniţei Catrina) című kötete, amely az Eikon Kiadónál jelent meg. A történelmi regény a 17. századi Moldvába, Alexăndrel Vajda uralkodásának korába vezeti vissza az olvasót.

Ugyancsak tegnap mutatták be Arne Franke német író Középkori várak Erdély déli részén – tíz kulturális útvonal című kötetének román fordítását (Cetăți medievale din Sudul Transilvaniei – Zece trasee culturale), amely szintén az Eikon kiadásában jelent meg. Az album olvasói többek között Nagyszeben, Brassó, Szászmedgyes, Segesvár és Nagyenyed vártemplomait ismerhetik meg.

A vasárnap délutánig tartó könyvvásár teljes programja a rendezvény honlapján található meg.

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 április 22, 10:28

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében
Kontűr szerda, 2025 május 212025 május 21, 14:43

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében

Műalkotásokkal támasztjuk alá azt a pszichológiai előfeltevést, miszerint a titkok, félelmek, féltékenységek, nárcisztikus...

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében
„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Kontűr kedd, 2025 május 132025 május 13, 15:57

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”

A kettős szereposztás okán május 10-re és 11-re is egyformán bemutatót hirdetett a Kolozsvári Magyar Opera, a hangulat pedig mindkét esetben...

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Életutak a közművelődés szolgálatában
Kontűr kedd, 2025 április 152025 április 15, 17:30

Életutak a közművelődés szolgálatában

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kétnapos rendezvénnyel ünnepelte megalapításának 140. évfordulóját. A pénteki verses,...

Életutak a közművelődés szolgálatában
Családregény és nekrológok
Kontűr szerda, 2025 április 92025 április 9, 17:07

Családregény és nekrológok

Nemrég megjelent Nánó Csaba író, újságíró két posztumusz kötete. A Naputazók félfikciós családregény, amelyben a szerző olasz...

Családregény és nekrológok
Kontűr szerda, 2025 április 22025 április 2, 16:20

Mindenkié volt a színház – a miénk is

A Kolozsvári Állami Magyar Színház háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte idén a színház világnapját. Klasszikus és kortárs szerzők...

Mindenkié volt a színház – a miénk is
Kontűr szerda, 2025 március 262025 március 26, 10:44

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet

Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje hiánypótló, hiszen hosszú ideje nem született magyar ifjúsági/családi film. Ez egy...

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet
Kontűr szerda, 2025 március 192025 március 19, 13:34

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái

Bereczky Veress Rebeka székelyudvarhelyi apa és kolozsvári anya gyermeke, két író nagyszülő, Telegdi Magda és Veress Zoltán unokája. Így...

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái
Kontűr szerda, 2025 március 122025 március 12, 08:57

Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical

Mark Twain közismert regénye zenés műfajba költözött. A Tom Sawyer musicalt Puskás Zoltán rendezte, aki negyedik alkalommal dolgozott a...

Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical