Élő Kolozsvári Rádió

Négy hónap remény a Szabadkai Rádiónál

szabadkai radio

A múlt héten arról adtunk hírt, hogy július 1-től bezárják a Szabadkai Rádiót. Június 24-én jó hírként fogadtuk, hogy négy hónap haladékot kaptak vajdasági kollégáink. Minek köszönhető ez a halasztás? – kérdezte Németh Ernőtől, a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének vezetőjétől Maksay Magdolna.

„Valószínűleg annak köszönhető, hogy a Szerbiában működő 20 nemzeti kisebbség országos önkormányzata egy közös tiltakozó levelet adott át a szerb tájékoztatási miniszternek. Ebben követelték, hogy fél évvel hosszabítsák meg a privatizáció határidejét és ez idő alatt találjanak megoldást arra, hogy a kisebbségi nyelveken is működő rádiók miként élhetnék túl a kényszerű privatizációt. A minisztérium erre a levélre nem válaszolt. Valamiféle válasznak tekinthető, hogy – igaz csak négy hónappal –, de meghosszabbították a privatizálás határidejét” – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak Németh Ernő, a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének vezetője.

„A Szabadkai Rádió helyzete már 7-8 éve bizonytalan. Ezért egyre többen távoztak a szerkesztőségből. Július 1-től alig 6-an, 7-en maradnak. Ezért a jelenleg még működő műsorrácsot nem lehet fenntartani. Nyáron ismétlések lesznek, ősztől pedig… amit hoz a jövő” – mondta Németh Ernő.

Szerkesztő: maksay, 2015 június 24, 17:37 / actualizat: 2015 június 24, 20:40

Zeneszerzéstől zenekarozásig és tovább, Tövisházi Ambrussal
Kontűr kedd, 2025 október 212025 október 21, 17:19

Zeneszerzéstől zenekarozásig és tovább, Tövisházi Ambrussal

Tövisházi Ambrus a kortárs magyar zene egyik legsokoldalúbb alkotója, akinek a nevéhez olyan formációk kapcsolódnak, mint az Amorf...

Zeneszerzéstől zenekarozásig és tovább, Tövisházi Ambrussal
11. Filmgalopp – dokumentumfilmek hogyan és miről?
Kontűr hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:42

11. Filmgalopp – dokumentumfilmek hogyan és miről?

Pozitív kép sikeres romákról, egy hajdani közszereplő frappáns, korba ágyazott portréja, kis- és nagybetűs pillanatai egy napnak, egy alig...

11. Filmgalopp – dokumentumfilmek hogyan és miről?
Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt
Kontűr kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 17:05

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt

Miről mesél Bodor Ádám író, és miért lesz jelen Marék Veronika író, grafikus? Miért jó beülni egy rövidfilmre? Milyen dokumentumfilmek...

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt
A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?
Kontűr kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 15:39

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?

Az Erdélyi Magyar Film Egyesület munkatársai a Hargita megyei Betfalván, a Küküllő túlsó partján élő, elszigetelt roma közösségről...

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?
Kontűr péntek, 2025 szeptember 122025 szeptember 12, 13:19

Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk

Az Amerikai Egyesült Államokban az egyik leggyakrabban játszott darabot, A mi kis városunkat a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Jesca...

Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk
Kontűr szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 12:37

Itt tartunk – Egy százalék indián

Haton ülnek egy nappaliban, barátjuk temetése után. Ez nem egy szokásos tor, inkább kapcsolataik, önmaguk kegyetlen, máskor kínos elemzése....

Itt tartunk – Egy százalék indián
Kontűr kedd, 2025 augusztus 52025 augusztus 5, 15:19

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés

Miklós Ádám dokumentumfilmje két szerfüggő fiatal felépülésének első másfél évét mutatja be, amelyben terápiás módszerként a...

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés
Kontűr kedd, 2025 július 222025 július 22, 15:24

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk

Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író, műfordító volt idén a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik díszvendége, a közönség...

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk