Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Röpködő hegedűhúrok színpadi fényben – Alexandru Bălănescu

Alexandru Bălănescu hegedűművész világszerte ismert. Az ő nevét viselő kvartett a legismertebb klasszikus dallamoktól a Kraftwerk-számokig vag éppen Maria Tănase dalokig sok típusú zenét feldolgoz, mindegyik nagy tömegeknek tetszik. Nemrég a kolozsváriak két színházi előadásban is láthatták Alexandru Bălănescu-t. Egyszer Marius Manole színművésznek volt partnere az „Egy őrült naplója” című előadásban, Majd az olaszországi Pippo Delbono-t kísérte a nagyszínpadon.

egy-orult-naploja1

Alexandru Bălănescu és Marius Manole

„Felix Alexa azt javasolta, hogyha Marius játssza Popriscsint, akkor legyek én az összes többi szereplő. Ez egyszerre vicces és gyakorlatias döntés. Tehát eljátszok két kutyát (egy angolt és egy franciát), és eljátszok egy csomó kellemetlen embert: az irodafőnököt, a bolondokháza igazgatóját, a nőt, akibe Popriscsin szerelmes és a szolgálólányt. Aztán munka közben jött az újabb ötlet, hogy tulajdonképpen én magam is Popriscsin vagyok, a főszereplő egy másik dimenzióbeli változata. Tulajdonképpen innen származik az alkotáshoz szükséges útlevelem…
Gogol szövege nagyon pontos, szarkasztikus, és valahol Ionescohoz meg Becketthez köthető. Ez a szöveg már meg tudja teremteni a poézist, ez a dolgok kulcsa.” – mondotta az „Egy őrült naplójáról a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon Alexandru Bălănescu hegedűművész.

Teljes műsor, szerkesztő: Gergely Zsuzsa

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 február 11, 15:38

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt
Kontűr kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 17:05

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt

Miről mesél Bodor Ádám író, és miért lesz jelen Marék Veronika író, grafikus? Miért jó beülni egy rövidfilmre? Milyen dokumentumfilmek...

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt
A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?
Kontűr kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 15:39

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?

Az Erdélyi Magyar Film Egyesület munkatársai a Hargita megyei Betfalván, a Küküllő túlsó partján élő, elszigetelt roma közösségről...

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?
Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk
Kontűr péntek, 2025 szeptember 122025 szeptember 12, 13:19

Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk

Az Amerikai Egyesült Államokban az egyik leggyakrabban játszott darabot, A mi kis városunkat a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Jesca...

Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk
Itt tartunk – Egy százalék indián
Kontűr szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 12:37

Itt tartunk – Egy százalék indián

Haton ülnek egy nappaliban, barátjuk temetése után. Ez nem egy szokásos tor, inkább kapcsolataik, önmaguk kegyetlen, máskor kínos elemzése....

Itt tartunk – Egy százalék indián
Kontűr kedd, 2025 augusztus 52025 augusztus 5, 15:19

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés

Miklós Ádám dokumentumfilmje két szerfüggő fiatal felépülésének első másfél évét mutatja be, amelyben terápiás módszerként a...

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés
Kontűr kedd, 2025 július 222025 július 22, 15:24

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk

Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író, műfordító volt idén a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik díszvendége, a közönség...

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk
Kontűr szerda, 2025 július 162025 július 16, 13:04

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete

120 éve született József Attila költő. André Ferenc kezdetben ódapályázatra írt versei végül kötetté gyarapodtak, a Százhúsz...

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete
Kontűr kedd, 2025 július 152025 július 15, 11:22

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó

„Szeretem az időnek, a történelemnek a különböző kitüremkedéseit” – állítja Szabó Róbert Csaba, a Pokoltó című regény...

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó