A pénteken zárult nemzetközi klímakonferencia kapcsán Kovács Csongorral, a Zöld Erdély Egyesület elnökével beszélgettünk...
Virginás Andrea filmkritikussal a Severance című 9 részes disztópikus drámáról beszélgettünk s két másik filmről is szó esett....
Furdek Tamás energetikai szakértővel többek közt arról beszélgettünk, kit mennyire véd az “ársapka”és kinek, miért okoz súlyos...
Az Erdélyi Napló főszerkesztője, Makkay József szerint Románia továbbra is egy lepusztult, gondozatlan ország képét mutatja....
Kiss Olivér újságíróval beszélgettünk, aki nemrég részt vett az európai kisebbségi napilapok találkozóján, amelyet az ausztriai...
Hertza Mikola informatikussal az okosvilág hiányosságairól is beszélgettünk, emberi hangon....
Dobos Ákos álnéven a '70-es évek második, s a '80-as évek első felében a SZER egyik legnépszerűbb műsorvezetője volt...
A magyar költészet napján a vers születésének titkairól és a szürrealizmusról is beszélgettünk....
Az erdélyi származású íróval, szerkesztővel megjelenés előtt álló gyerekvilág-trilógiájáról beszélgettünk, valamint a bennünk...
László Noémi főszerkesztővel a mesevilág változásairól, képregényről, versről, megváltozott gyerekkorról, értékes és kommersz...
A decemberben elhunyt neves pszichológus, egyetemi oktató, kutató, a Társadalom a díványon című könyv szerzője többször volt a Sajtóklub...
A 2014 óta Svájcban élő Propheter-Ghéczy Kálmánnal a kantonok országának "furcsaságairól", karácsonyról és megtérése történetéről...