Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Kalotaszegi tudós Németországban

Máthé Gabriell mesterségesintelligencia-szakértővel a németországi vírushelyzetről, kutatásairól és kínai élményeiről is beszélgettünk.

A kalotaszegi, ketesdi Máté Gabriell Kolozsváron végezte az egyetemet, Heidelbergben doktorált, jelenleg Németországban, Münchenben él. Foglalkozott mesterséges intelligenciával, bionikus szemüveg fejlesztésével vakok számára, a kromoszómák sejtbeli rendeződését modellezte, kutatóként és adattudósként dolgozik a gyógyszeriparban, Kínában is járt.

Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Fizika Karán tanult fizika-informatika szakon, majd számítógépes fizika mesterképzésen vett részt. Ugyanekkor a Matematika és Informatika Karon egy „Interdiszciplináris szimulációk” mesterképzést is végzett. Kolozsváron többnyire szociális rendszerek rendeződését és az ezt leíró matematikai törvényeket vizsgálta.

Budapesten vendégkutatóként Roska Tamás világhírű mérnökkel dolgozott együtt; mesterséges intelligencia algoritmusokat fejlesztettek egy „bionikus szemüveg” nevű, vakok és nemlátók számára készült eszközhöz. Doktori tanulmányait elméleti fizika és biofizika szakterületen a Heidelbergi Egyetemen az Elméleti Fizika Intézetben végezte. Itt kromoszómák élő sejtekbeli rendeződését modellezte és tanulmányozta.

“Akadémián kívül szinte mindvégig data scientistként dolgoztam (ezt talán „adattudósként” lehet magyarra fordítani, de magyarul elég furcsán cseng). Ez azt jelenti, hogy időm jelentős részét azzal töltöm, hogy nagy mennyiségű adatot elemzek és fizikából, matematikából és informatikából ismert modelleket alkalmazok, hogy megjósoljam mi történhet, például egy bizonyos üzletágban, a jövőben. Ez kicsit hasonló az időjósláshoz. Az időjósok is nagy mennyiségű adatot dolgoznak fel (műholdképek, meteorológiai szenzorok) és matematikai és fizikai modelleket használnak ahhoz, hogy megjósolják, milyen lesz az időjárás a jövő héten. Többnyire a gyógyszeriparban vagyok aktív, de dolgoztam más iparágakban is.”

Vendégemet mindezek mellett az aktuális németországi járványhelyzetről is faggattam, s arról is beszélgettünk, mennyire volt szükségszerű egyrészt az, hogy nyugaton folytassa tanulmányait, s másrészt az, hogy ott vállaljon munkát, hogy itthon milyen lehetőségei, esélyei lettek volna tovább tanulni és dolgozni.

A műsor befejező perceiben a “kettős identitásról” esett szó, hiszen Gabriell vegyes családból származik, édesanyja román, édesapja pedig magyar,

A lejátszóra kattintva az április 26-i, hétfő délutáni 55 perces élő műsor szerkesztett, rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2021 április 27, 12:29

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára