Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklubban a 95 éves Korunk szerkesztői

Kovács Kiss Gyöngy és Balázs Imre József volt a vendégünk.

95 éves idén a Korunk havilap. Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztővel és Balázs Imre József főszerkesztő-helyettessel elsősorban nem a régmúltról, hanem inkább a közelmúltról, az előző másfél évről, a jelenről és a folyóirat terveiről beszélgettünk, valamint a tudománynépszerűsítésről és az intellektuális kihívások fölöttébb szükséges voltáról.

Azt azért fontos tudni, hogy az induláskor, 1926-ban Dienes László alapító “az új lap feladatának egyrészt az erdélyi belső viszonyok objektív feltárását és tudatosítását tekinti, másrészt az erdélyi magyar közösségnek az európai eszme- és kultúrközösségbe való bekapcsolódásért való munkálkodását. A Korunk megalapításával már az induláskor egy, a romániai magyar művelődésben addig hiányzó – a korszerűen differenciált szellemi élet egészét átfogó – folyóirattípus honosult meg, mely alkalmasnak bizonyult arra, hogy a régió művelődési életébe bekapcsolja a modern kultúra számos akkor új vívmányát.”

A Korunk szakmailag lektorált írásokat közlő, a CEEOL és EBSCO (MLA International Bibliography With Full Text) nemzetközi adatbázisokban jegyzett folyóirat. A romániai Tudományos Kutatás Országos Tanácsa (CNCS) 2020 decemberében a Korunk folyóiratot B kategóriás tudományos lapként akkreditálta.

A szerkesztőség a folyóirat-kiadáson túlmenően könyvkiadót (Komp-Press) és képzőművészeti galériát (Korunk Stúdiógaléria) működtet, valamint szabadegyetemi előadássorozatokat szervez a Korunk Akadémia keretében, az elmúlt másfél évben viszont nagyon sok rendezvényről, találkozásról lett kellett mondani a járvány miatt.

Többek közt filozófus költőkkel, a televízióval-televíziózással, a Bethlen és a Teleki családdal, magyar migránsokkal és emigránsokkal, a XXI. századi iskolával, interkulturalitással, Prousttal és a regény poétikáival foglalkoztak a Korunk legutóbbi számai.

Vendégeimet az általuk szerkesztett idei – már megjelent és soron következő – tematikus számokról is faggattam, Kovács Kiss Gyöngy az októberi, Balázs Imre József pedig a novemberi számról árult el „kulisszatitkokat”. Arról is beszélgettünk, hogy a Korunk mennyire tudja, akarja felvállalni a tudománynépszerűsítés nehéz feladatát is? A mai felgyorsult, szellemileg-intellektuálisan elsekélyesedő, a bulvár, a kereskedelmi média által uralt világban mennyire hálás vagy hálátlan ez a feladat: nyitni a szélesebb közönség felé, egyfajta híd szerepét betölteni a kutatók, tudósok, szakértők és az érdeklődő „nagyközönség” között?

A lejátszóra kattintva az október 4-i, hétfő délutáni élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Articol editat de mihaly.istvan, 5 október 2021, 14:06

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány