Napsugár-ország szíve-lelke volt három évtizeden át: Zsigmond Emese

„A Napsugár és a Szivárvány által közvetített gondolatokból csak jót merít a gyermek, szelídül és csak jobb lesz általuk” – mondja Zsigmond Emese, a Napsugár leköszönő főszerkesztője.

Kedvessége, szeretetet sugárzó tekintete, lelkesedése sokaknak képes erőt, reményt adni; rengeteg szülő, pedagógus, kisebb és nagyobb diák, felnőtt gondol rá hálatelt szívvel. Bizonyítják ezt azok a hozzászólások, biztatások is, amelyek az elmúlt hetekben jelentek meg Zsigmond Emese Facebook-oldalán, miután bejelentette, hogy nyugdíjba vonul.

A Napsugárnál töltött 31 év alatt folyamatosan azon munkálkodott, hogy az erdélyi magyar óvodások és kisiskolások a minőségi irodalom és a szemet-lelket gyönyörködtető rajzok, illusztrációk közelségében nőjenek fel – elvégre ez a céljuk: igényes olvasóvá, igaz emberré nevelni őket, a hagyományok emberséget, közösséget megtartó erejét közvetítve feléjük.

„Nincs botrány, sem betegség vagy kényszerítő körülmény, én magam szépen lassan értem meg erre az elhatározásra. Már évek óta mondom, hogy készülgetek nyugdíjba, régóta keresgélem már az utódomat. Próbálkoztunk, kóstolgattuk egymást fiatal doktorandussal, mai rádióssal, próbálkoztunk tanárnővel, itt élő és távolabbról esetleg ide költöző kolléganővel, sajtóssal is, aki úgymond kész lett volna erre a feladatra… Én hiszek a teremtő erejében, a kis dolgokban való jelenlétében, és úgy érzem, hogy ezt is a Jóisten irányította: az ember egy ideig mindenfele a távolba tekintget, és egyszercsak egészen közel látja meg azt, amit addig keresett.”

„László Noémi idestova húsz éve ír a Napsugárnak, első gyermekverseit hozzánk hozta be, és azóta szinte megszakítás nélkül jelentek meg írásai a lapban. Ő ismeri magát, tudja, hogy szüksége van a böködésre, az ösztökélésre. Nonó mindig brilliánsan teljesítette a kérésünket, hogy megadott témára verset írjon. Jól ismerik az olvasóink, a Napsugár rendezvényein is szeretett jelen lenni, a találkozóinkon és a válaszúti pedagógusfórumon is mindig vendég volt. És kiderült, hogy élete csodálatos esélyének tekinti a felkérést: nem mondhatni, hogy régi vágya teljesült, de most, hogy megvillant a lehetőség, azt mondta: hát engem az Isten is erre teremtett.”

„Utólag kicsit megijedtem a döntésemtől, be is vallom férfiasan, hogy sajnálgatom magamat, amiért kicsit túl korán vonultam nyugdíjba. Hiszen tele van a közéletünk és a sajtó 70-80 éves alkotókkal, szerkesztőkkel, intézményvezetőkkel, akik ha szellemileg erősnek érzik magukat, akkor a tapasztalataikat felhasználva tényleg nagyszerűen teljesítik a feladatot. Csakhogy: egy gyermeklap élén az ember, bár szellemileg frissnek, lelkileg gyereknek, fiatalnak érzi magát, úgy érzem, egy bizonyos koron túl már nincs helye az embernek. Néhány ötlettel, meglátással segíthetem a munkájukat, de úgy gondoltam, hogy ez így bölcs és így helyes, ha szépen csendesen visszavonulok.”

Gyermekkora édes illatait szippanthatja be újra az, aki betér a Napsugár szerkesztőségébe: a régi kollekciókat lapozgatva megannyi kincsre lelhet, ismerős címlapok mögé rejtve sok-sok érték várja, hogy újból felfedezzék őket. Az idő múlása sem képes elvenni ezek fényéből, a minőségből, és mintha az illat sem változna – a felhőtlen gyermekkor ártatlanságát, őszinteségét, kíváncsiságát idézi. És a tény, hogy egykor ezeket a lapszámokat vártuk minden hónapban, mint égi mannát, égből hullott csodát, nem tud közömbössé tenni bennünket évtizedek múltán sem. Ezért érdemes újra meg újra beszélni a Szivárványról és a Napsugárról, amelyek sokaknak szereztek rengeteg örömet az elmúlt évtizedekben.

Jócskán összefonódott ez Zsigmond Emese munkájával, aki gondoskodó anyai szeretetével építgette, szépítgette az elődöktől megörökölt kincset, ahogyan ő fogalmazott, „tisztelettel vette át, és építette tovább a nagy alapítók hagyatékát, hogy rendszerváltás, piaci hajsza, digitális forradalom és az olvasás, a műveltség, az igényesség hanyatló divatja ellenére nemcsak megtartotta a rábízott két gyermekirodalmi folyóiratot, hanem rangjukat emelte, hírüket-nevüket gyarapította, élvonalbeli munkatársakkal, pedagógusok, szülők, barátok és támogatók, új kiadványok és rendezvények bástyáival vette körül, erősítette meg azt a szellemi-lelki tájat, amit Napsugár-országnak hívunk.”

„A Napsugár és a Szivárvány nélkülözhetetlen lenne, ha úgy használnák az óvodai és az iskolai munkában is, ahogy mi szeretnénk. De még ötödik-hatodik osztályban is, mert a Napsugárban csomó olyan friss irodalom van, ami a tankönyvben értelemszerűen nem lehet benne. A Napsugárban van egy olyan lüktetés, havonta érkező szellemiségével, irodalmával, játékaival, rejtvényeivel, rajzaival, amely képes frissességet, örök frissességet hordozni. Segítené a szülőket is, hogy az igényes irodalmat és az igényes rajzi világot adják gyermeküknek. A Napsugár és a Szivárvány által közvetített gondolatokból csak jót merít a gyermek, szelídül és csak jobb lesz általuk. A napokban olvastam egy tanulmányt a magyar nyelvről, amelyet így fejezett be a szerző: „azt tanácsolnám a világnak, hogy tanuljon meg magyarul, mert jobb lesz tőle”. Én azt tanácsolnám a felnőtteknek, hogy olvassák gyereküknek a Napsugárt és a Szivárványt, mert jobbak lesznek tőle.”

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 3, 14:09