Élő Kolozsvári Rádió

Bicatúrás film képbuborékokból

Mikrotörténetek teszik élvezetessé a JZSUK bicatúrájáról készült filmet. Az alkotókkal beszélgettünk.

Nagyon sokan követik figyelemmel a János Zsigmond Unitárius Kollégium biciklitúráit, és az igazat megvallva, nem csak a résztvevők hozzátartozói. Ennél jóval nagyobb azoknak a köre, akik a túra idején együtt izgulnak a szülőkkel, szervezőkkel. Ehhez sokban hozzájárul az is, hogy a JZSUK Bicatúra minden mozzanata megfelelőképpen van dokumentálva, az elmúlt években rendszerint film is készült a kalandról.

A Fiumei bringás kaland című road moviet február 26-án mutatták be a Florin Piersic moziban. A JZSUK diákjai idén 1200 kilométert tettek meg Kolozsvártól Fiuméig. Székely Róbert és Tóth Lehel, pedig minden lépésüknél ott volt, hogy az értékes pillanatokat megörökítse. Munkájukat talán az dicséri leginkább, hogy azok számára is hiteles és élvezhető a film, akik nem kötődnek semmilyen szálon a túrához, vagy annak résztvevőihez. A két alkotónak a gyönyörű tájak mellett sikerült megmutatnia az út hangulatát, annak legmeghatóbb pillanataival együtt, és az sem okozott gondot, hogy a bicatúrával járó napi rutin esetleges monotonitását kiküszöböljék.

A forgatás kalandjairól a film készítőit Székely Róbertet és Tóth Lehelt kérdeztük.

 

Készítette: Kristály Bea

Fénykép: Vakarcs Loránd

Szerkesztő: kristalybea, 2018 március 6, 15:34 / actualizat: 2020 július 5, 16:57

Idealizált, de szerethető Kolozsvár, képeslapokon
Kontűr kedd, 2026 szeptember 12026 szeptember 1, 14:43

Idealizált, de szerethető Kolozsvár, képeslapokon

Gergely Balázsnak, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjének, és Bense Jenő taekwondo-edzőnek...

Idealizált, de szerethető Kolozsvár, képeslapokon
Erdélyi magyar gyermekprózánk java – itt az Esztendő kereke
Kontűr kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 15:53

Erdélyi magyar gyermekprózánk java – itt az Esztendő kereke

A Esztendő kereke – Kortárs erdélyi mesekalendárium játékosan és varázslatosan mutatja be a tizenkét hónapot, az ünnepeket és a...

Erdélyi magyar gyermekprózánk java – itt az Esztendő kereke
„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Kontűr kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:24

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”

Pion István szerint A Búbánat-völgyön át című kötet „egy felnövéstörténet, amelyet talán azért érdemes elolvasni, mert kiderül...

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Törzsasztalhoz ülve – Kőrössi P. József költő, író
Kontűr hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:31

Törzsasztalhoz ülve – Kőrössi P. József költő, író

Nagyváradon 2006 tavaszán indult, és több mint 10 évig tartott a Szűcs László szerkesztő és Kőrössi P. József költő, író,...

Törzsasztalhoz ülve – Kőrössi P. József költő, író
Kontűr szerda, 2026 július 12026 július 1, 09:33

A Papának mindig igaza van – Itt érzem magam otthon

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című első nagyjátékfilmje pszichológiai thriller, egyben erős társadalomkritika. Az abuzív,...

A Papának mindig igaza van – Itt érzem magam otthon
Kontűr péntek, 2026 június 52026 június 5, 12:58

Egy döntés és következményei – az Elsötétítés Kolozsváron

Spiró György Elsötétítés című drámájában 1941 Magyarországán, a harmadik zsidótörvény elfogadása után vagyunk. Erről a nagyon...

Egy döntés és következményei – az Elsötétítés Kolozsváron
Kontűr szerda, 2026 május 272026 május 27, 10:46

Színészsorsok formálói – egy egyetemi képzés margójára

Kíváncsiság, alázat, bátorság, lendület – a mesterség fontos ismérvei közül ezek is ott vibráltak körülöttünk, amikor márciusban...

Színészsorsok formálói – egy egyetemi képzés margójára
Kontűr szerda, 2026 április 292026 április 29, 10:00

Négy EMKE-díjas a Kontűrben

A kiváló teljesítmények elismerésére szolgálnak az EMKE-díjak, amelyeket az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület ítél oda évente a...

Négy EMKE-díjas a Kontűrben