Élő Kolozsvári Rádió

Törzsasztalhoz ülve – Kőrössi P. József költő, író

Nagyváradon működött a leghosszabb életű beszélgetéssorozat, amelyen magyarországi és erdélyi írókkal, művészekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Törzsasztal volt a címe, házigazdája pedig Kőrössi P. József költő, író, szerkesztő. A valamikori találkozásokból könyv formájában is megjelent egy válogatás. A Törzsasztal – törzsvendégről beszélgettünk Kontűr című műsorunkban Kőrössi P. Józseffel.

Törzsasztalhoz ülve – Kőrössi P. József költő, író
Foto: Biró István

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 július 13, 10:31

Nagyváradon 2006 tavaszán indult, és több mint 10 évig tartott a Szűcs László szerkesztő és Kőrössi P. József költő, író, szerkesztő által kitalált, Törzsasztal című beszélgetéssorozat, amelynek meghívottjai magyarországi és erdélyi művészek voltak. Havi rendszerességgel gyűltek össze az érdeklődők, hogy családról, indulásról, hitvallásról, politikai rendszerekről hallják vallani elsősorban irodalmunk nagyjait.

Ezekből a beszélgetésekből egy válogatáskötet is megjelent Törzsasztal- Törzsvendég – Kőrössi P. József beszélgetései kortárs erdélyi írókkal, művészekkel címmel. Olyan alkotókkal ismerkedhetünk ezeknek a beszélgetéseknek köszönhetően, mint Balla Zsófia, Bodor Ádám, Dragomán György, Kinde Annamária, Kántor Lajos, Kovács András Ferenc.

A Kontűr vendége volt Kőrössi P. József, a Törzsasztal házigazdája, aki 1982 óta Magyarországon él, de rendszeresen visszatér szülővárosába.

Az összeállítást Gergely Zsuzsa szerkesztette.

Erdélyi magyar gyermekprózánk java – itt az Esztendő kereke
Kontűr kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 15:53

Erdélyi magyar gyermekprózánk java – itt az Esztendő kereke

A Esztendő kereke – Kortárs erdélyi mesekalendárium játékosan és varázslatosan mutatja be a tizenkét hónapot, az ünnepeket és a...

Erdélyi magyar gyermekprózánk java – itt az Esztendő kereke
„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Kontűr kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:24

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”

Pion István szerint A Búbánat-völgyön át című kötet „egy felnövéstörténet, amelyet talán azért érdemes elolvasni, mert kiderül...

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
A Papának mindig igaza van – Itt érzem magam otthon
Kontűr szerda, 2026 július 12026 július 1, 09:33

A Papának mindig igaza van – Itt érzem magam otthon

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című első nagyjátékfilmje pszichológiai thriller, egyben erős társadalomkritika. Az abuzív,...

A Papának mindig igaza van – Itt érzem magam otthon
Egy döntés és következményei – az Elsötétítés Kolozsváron
Kontűr péntek, 2026 június 52026 június 5, 12:58

Egy döntés és következményei – az Elsötétítés Kolozsváron

Spiró György Elsötétítés című drámájában 1941 Magyarországán, a harmadik zsidótörvény elfogadása után vagyunk. Erről a nagyon...

Egy döntés és következményei – az Elsötétítés Kolozsváron
Kontűr szerda, 2026 május 272026 május 27, 10:46

Színészsorsok formálói – egy egyetemi képzés margójára

Kíváncsiság, alázat, bátorság, lendület – a mesterség fontos ismérvei közül ezek is ott vibráltak körülöttünk, amikor márciusban...

Színészsorsok formálói – egy egyetemi képzés margójára
Kontűr szerda, 2026 április 292026 április 29, 10:00

Négy EMKE-díjas a Kontűrben

A kiváló teljesítmények elismerésére szolgálnak az EMKE-díjak, amelyeket az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület ítél oda évente a...

Négy EMKE-díjas a Kontűrben
Kontűr kedd, 2026 április 282026 április 28, 15:25

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?

Burattino, Carlo papa fatuskóból kifaragott bábuja rengeteg kalandba keveredik, számos barátot és ellenséget szerez, végül mély emberi...

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Kontűr hétfő, 2026 március 302026 március 30, 15:06

Van ilyen – Varga László Edgár novellái

Van, hogy az ember szülei kecskévé változnak. Van, hogy valakinek őrült ritmusban nőnek az első fogai. Van, hogy valakinek zöld sáskák...

Van ilyen – Varga László Edgár novellái