Élő Kolozsvári Rádió

Százéves a Korunk

A folyóirat évfordulós rendezvényén adták át a Korunk kulcsa díjat is. Ezt Tánczos Vilmos néprajzkutató vehette át.

Százéves a Korunk
Foto: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 október 17, 09:59

Alapításának 100. évfordulóját ünnepelte ma a Korunk folyóirat a kolozsvári Vallásszabadság házában. Az 1926-ban indult lap a múlt század politikai rendszere és a cenzúra ellenére is meghatározó fóruma maradt az erdélyi magyar szellemi életnek. A centenáriumi rendezvényen a folyóirat visszatérő szerzőivel szerveztek konferenciát, és adásunkkal egyidőben a Korunk kulcsa díjat is átadják.

A történetírási elvekről is beszélt Romsics Ignác a centenáriumi rendezvényen tartott előadásában. A történész szerint a 100 éve alapított Korunk folyóirat értéke, hogy minden korban a minőségi, szakmai munkát helyezte előtérbe, ideológiai elfogultság nélkül.

A folyóiratot 1926-ban alapította Dienes László Kolozsváron. A Korunk a romániai magyar értelmiség mentőöve lett a múlt században. A hasábokon az európai eszmék mentén gondolkodtak a magyar közösség jövőjéről és megmaradásáról.

A folyóirat célja már kezdetben is az volt, hogy a kisebbségi helyzetbe került erdélyi magyarság ne csak veszteségeivel foglalkozzon, hanem saját jövőjét is alakítsa – emlékeztetett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a centenáriumi rendezvényen. Hozzátette: a kisebbségi identitás megőrzése ma is kihívás az erdélyi magyarság számára. A szövetségi elnök szerint a közösségnek nem elég szemlélnie a politikai és társadalmi folyamatokat, aktívan részt kell vennie a viták alakításában, és az eltérő nézetek ellenére is törekednie kell a párbeszédre.

A centenáriumi rendezvényen az erdélyi magyar kultúra önállósági dilemmáiról tartott előadást Markó Béla költő, az RMDSZ korábbi elnöke. Hangsúlyozta, hogy a román állam bár közönyt tanúsít a kisebbségek iránt, de fenntartója a magyar intézményeknek. Markó Béla előadásában bírálta az előző magyar kormány támogatáspolitikáját, amely szerinte azt a látszatott keltette, hogy a FIDESZ az egyedüli feltétele a határon túli magyarság megmaradásának. Markó azt is kifogásolta, hogy a támogatásokat ideológiai feltételekhez kötötték.

A folyóirat évfordulós rendezvényén adták át a Korunk kulcsa díjat is. Ezt Tánczos Vilmos néprajzkutató vehette át.

Az elismerést minden évben egy olyan kiemelkedő tudós, irodalmár, művész vagy közéleti személyiség kapja, aki munkásságával jelentősen hozzájárult a folyóirat szellemiségéhez és az erdélyi magyar szellemi élethez.

Birtalan Albert összeállítása

„A magyarságért minden nap ki kell állni”
Hangoló szerda, 2026 október 72026 október 7, 09:42

„A magyarságért minden nap ki kell állni”

Tegnap volt az aradi vértanúk emléknapja, akiket a szabadságharc leverése után, 1849. október 6-án végeztek ki. Kolozsváron Tamás András...

„A magyarságért minden nap ki kell állni”
Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról
Hangoló kedd, 2026 október 62026 október 6, 14:51

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról

Október hatodika az 1848-49-es szabadságharc vértanúinak nemzeti gyásznapja. A világ magyarsága ma az 1848-as forradalom hőseire, az Aradon...

Kevésbé ismert áldozatokról és lappangó negyvennyolcas forrásokról
Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről
Hangoló kedd, 2026 október 62026 október 6, 09:22

Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről

233. Ennyi szavazatra van szüksége bármely elképzelt kormánynak, hogy bizalmat kaphasson a parlamentben, és megkezdhesse a munkát....

Csoma Botond: jó véleményünk van a miniszterelnök-jelöltről
Hideg Anna Meseturné indul októberben
Hangoló hétfő, 2026 október 52026 október 5, 09:59

Hideg Anna Meseturné indul októberben

Mesével, dallal és tánccal tisztelegnek a Mezőség egyik legismertebb hagyományőrzője, Hideg Anna, vagy ahogy sokan ismerik, Annus néni...

Hideg Anna Meseturné indul októberben
Hangoló csütörtök, 2026 október 12026 október 1, 11:58

Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében

Miközben egyre tovább élünk, egyre fontosabb kérdés az is, hogy milyen körülmények között telnek ezek az évek. Romániában az idősek...

Súlyos probléma a magány a romániai idősek körében
Hangoló szerda, 2026 szeptember 302026 szeptember 30, 11:54

Megemlékezés Kolozsváron Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján

Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján megemlékezéseket tartanak szombaton és vasárnap a kolozsvári Ferences Templomban. Szombaton...

Megemlékezés Kolozsváron Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján
Hangoló kedd, 2026 szeptember 292026 szeptember 29, 12:11

Nyelvoktató: a szülők elkeseredésből járatják román különórára a gyerekeket

A magyar gyerekeknek többre van szükségük annál, mint hogy szabályokon, szókincsen és feladatokon keresztül tanulják a román nyelvet –...

Nyelvoktató: a szülők elkeseredésből járatják román különórára a gyerekeket
Hangoló hétfő, 2026 szeptember 282026 szeptember 28, 13:48

Idén is keresik a Legszebb Erdélyi Magyar Dalt

Idén is keresi Erdély Legszebb Magyar Dalát az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, az EMKISZ. A kezdeményezés...

Idén is keresik a Legszebb Erdélyi Magyar Dalt