Conti-mentális terek – képzőművészek a pincében

A 7. Kolozsvári Magyar Napok már lecsengtek ugyan, de számos eseményre még sokáig nagyon szívesen fogunk emlékezni, és ez érthető is, hiszen egész évre való élményt összegyűjthetett az, aki szívesen járkált a városban, nézett be eseményekre, bulizott az esti koncerteken.

Pár éve kiemelt jelentőségűvé vált a volt New York Kávézó, újabb nevén Continental Szálló épülete. Az Origo Kulturális Egyesület és a Kincses Kolozsvár Egyesület összefogott, és a nagyközönség előtt is megnyitotta a patinás épület ajtaját. Pár napig olyan találkahelyként működött a New York, amilyen fénykorában lehetett, amikor híres íróink, képzőművészeink, tudósaink ültek az asztaloknál, időnként parázs vitát folytatva egymással egy kávé vagy egy fröccs mellett.

A Magyar Napok alatt mindig egyértelműen az egy négyzetméterre eső képzőművészek száma volt a legmagasabb. Ugyanis megszületett az a remek ötlet, hogy be kellene lakni az emeleti szobákat úgy, hogy minden helyiséget elfoglal egy művész, és ott állít ki, azt a teret alakítja át, egészíti ki, értelmezi újra. Nagyszerű dolgokat láttunk, jó volt úgy mászkálni a szobák között, mint nagymamáink padlásán, ahol gyermekkorunkban minden sarok felbecsülhetetlen kincset rejtett. Természetesen az sem mellékes, hogy Kolozsvár egyik legjellegzetesebb és legismertebb műemléképületéről beszélünk, amelyet már középiskolások is örökbe fogadtak, mégis ott tartunk, hogy hullanak ránk a homlokzat-darabkák, ha elsétálunk mellette.

A Colectiv-beli tragédia miatt idén a New York zárva maradt, és ez érthető. Szerencse, hogy eddig nem történt senkinek baja, és minden úgy zajlott, ahogyan azt a szervezők megálmodták. A gond az volt, hogy nem találtak más teret, ami a New Yorkhoz hasonló funkciót tölthetne be.

Végül a kolozsvári Szépművészeti Múzeum fogadta be az eseményt, így a képzőművészek ezúttal a Bánffy palota nemrég felújított pincéjében állítottak ki. Ott évekkel ezelőtt még lehetett látni alternatív színházi előadásokat, két hónapja pedig Antik Sándor munkái költöztek a rendhagyó térbe.

A 4. Mimesis Kortárs Vizuális Művészeti Fesztivál résztvevői örültek a felajánlásnak, és kevesebben ugyan – a tavalyi 52-höz képest most 28-an –, de kiállították munkáikat. Az idei témába magát az otthoncserét is belefogalmazták, így a „Conti-mentális terek” szókapcsolat lehető legszabadabb értelmezésével találkozott az, aki megnézte a tárlatot. A látogatás megszervezése is bonyolultabbá vált, mert egyszerre legtöbb 35 ember tartózkodhatott a mélyben, ez időnként torlódást okozott. De a Magyar Napok önkéntes-csapata igyekezett gördülékennyé tenni a tárlatlátogatást.

Közvetlenül a megnyitó után a térről is beszélgettünk Márkos Tünde képzőművésszel, főszervezővel, az Origo Kulturális Egyesület elnökével.

„Ennél hálásabb teret nem lehet elképzelni, nincs olyan alternatív képzőművész a világon, aki egy pincétől ne fakadna sírva örömében, attól függetlenül, hogy nedves, párás a levegő” – fogalmazott Márkos Tünde, hozzátéve: a Mimesis fesztivál rangját is emeli, hogy a Szépművészeti Múzeumban kapott helyet. A 4. Mimesis-fesztiválnak olyan sikere volt, hogy a 7. Kolozsvári Magyar Napok lejárta után még egy hétig látogatható volt a tárlat.

A „Conti-mentális terek” tematika történelmi, politikai vagy személyes hangvételű munkákat egyaránt szült. Volt, aki Európa jelenére és lehetsége jövőjére összpontosított, mint például Irsai László Zsolt I’m blue című munkája, vagy Lőrincz Gyula Játék című alkotása, amelyen egy sakktáblán színes üvegeket látunk. Hogy ki lép elsőként, ki kivel méretkezik meg, ki győz, azt akár mi magunk is irányíthattuk. Demeter Ferencz bábművész a másság kérdését a fogyatékkal élők szempontjából vizsgálta: bábu tolószékkel, azaz Játszótér. Másként.

Dorel Găină munkája szinte egy teljes termet elfoglalt, a Hét kényeztető mnemónikus jelenet erdélyi gyerekkorok felől beszédesen elhelyezett tárgyak gyűjteményét jelentette. A nagyszüleink idejéből származó porcelán arcú babától a dísztárgyakig és használt cipőig számos olyan tárgyat láttunk, ami egy-kettőre beindította bennünk az emlékezés folyamatát. Egy évszázadnyi Erdélyt leképezett mindaz, amit Dorel Găină fontosnak látott megmutatni. Mădălina Surducan String attached című munkája inkább a magánélet tereit szőtte a sötétben kéklő cérnalabirintusban.

Kuti Botond Status Quo című kettőse üzenet a fentebb lévő hatalmaknak, legyenek ezek bárhol, bármely országban. A művész a tőle megszokott nyers, darabos stílusban, ezúttal minimalista megfogalmazásban igyekezett válaszolni a szervezők kérésére, a Conti-mentális terekre. A fityiszt mutató ökölbe, az adott helyzetben, bármi belegondolható.

A „Conti-mentális terek” témára nagyon kreatívan és változatosan válaszoltak a művészek, így saját szűkebb történelmi térségünk, Erdély, a vén Európa, vagy a mindenkori egyén egyaránt szerepet kapott a tárlaton. Egyfajta mottónak is beillene Matei Tosa alkotásának címe: Remains of Uncertain Events Where Certain People Existed.

Fotók: Kolozsvári Magyar Napok

Hallgassák meg a teljes műsort is, amelyben megszólal Zakariás Ágota művészettörténész, Mădălina Surducan, Kerekes Emőke, Darvay Tünde Napocska, Diana Drăgan Chirilă, Makkai Bence, Péter Félix képzőművészek, sőt, a kiállítás legfiatalabb látogatói – Makkai-Deme Rozi és Soma, illetve Veress Rita és Tamás – is elmondják véleményüket:

Szerkesztők: Gergely Zsuzsa, Szuszámi Zsuzsa

Articol editat de fulopnoemi, 8 szeptember 2016, 11:09 / actualizat: 9 szeptember 2016, 18:31