Élő Kolozsvári Rádió

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?

A székelyföldi stáb arra vállalkozott, hogy egy figyelemfelkeltő filmet készítsen: elvégre nem természetes, hogy a 21. században mélyszegénységben élnek embertársaink.

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2025 szeptember 23, 15:39

Az Erdélyi Magyar Film Egyesület munkatársai a Hargita megyei Betfalván, a Küküllő túlsó partján élő, elszigetelt roma közösségről készítették A vízen túl című dokumentumfilmet. Itt nincs villany, szemét és bűz van, patkányok között játszanak a gyerekek. A közösség 95 százaléka analfabéta, és a gyermekek sem járnak óvodába, iskolába.

A stáb csupán arra vállalkozott, hogy egy figyelemfelkeltő filmet készítsen: hiszen az nem természetes, hogy a 21. században ilyen mélyszegénységben élnek embertársaink. A forgatás során nem lehetett klasszikus interjúkat készíteni, ezért inkább életképeket, beszélgetéstöredékeket kapunk, nem egy szokványos történetet.

A Kontűrben Dávid Endre rendezővel, Gráncsa Zsolt vágóval és Tornai István operatőrrel beszélgettünk.

„A vízen túl” egy olyan dokumentumfilm, amelynek láttán nem a közösségi médiában mostanság divatos zsigeri gyűlölködések kerülnek felszínre, hanem őszinte kíváncsisággal igyekezhetünk megérteni egy közösséget, amelynek az élete nagyon messze áll a miénktől. A lesütött szemek, elfordított fejek világában egy óra erejéig szomorú, de tiszta tekintettel nézünk egy filmet, meg is könnyezzük, és közben nem dobunk senkire még egy kavicsot sem, nemhogy követ. Egy óra erejéig visszatérünk régi énünkhöz: az emberséges emberhez. Köszönet illeti ezért az Erdélyi Magyar Film Egyesület három tagját: Dávid Endrét, Gráncsa Zsoltot és Tornai Istvánt. Összeállításunk második része meghallgatható a lejátszóra kattintva:

Gergely Zsuzsa és Ferencz Zsolt összeállítása

Borítókép: Tornai István

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Kontűr kedd, 2026 április 282026 április 28, 15:25

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?

Burattino, Carlo papa fatuskóból kifaragott bábuja rengeteg kalandba keveredik, számos barátot és ellenséget szerez, végül mély emberi...

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kontűr hétfő, 2026 március 302026 március 30, 15:06

Van ilyen – Varga László Edgár novellái

Van, hogy az ember szülei kecskévé változnak. Van, hogy valakinek őrült ritmusban nőnek az első fogai. Van, hogy valakinek zöld sáskák...

Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kilenc végzős a színiről
Kontűr kedd, 2026 március 32026 március 3, 17:27

Kilenc végzős a színiről

Eddig négy előadással álltak a nagyközönség elé a negyedéves színisek, a Magyar Színházi Intézet diákjai: Kolozsváron többször is,...

Kilenc végzős a színiről
Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 17:17

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film

Egy 60 éves hajléktalan férfi és egy 19 éves transz lány különleges kapcsolatát mutatja be Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje....

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Kontűr péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:23

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben

A Mások élete című előadás a külföldi idős- és beteggondozás munkakörét, az ezzel járó lemondásokat és elégtételeket, a fizikai...

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kontűr szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben

Borsodi L. László költő, Egri István üvegművész, ólomüveg-restaurátor, Pataki Adorján operaénekes és Szenkovics Enikő műfordító...

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:25

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Eszenyi Enikő...

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron